Pénteken, a tengerentúli piacnyitás előtt jelent meg az Egyesült Államok augusztusi foglalkoztatási jelentése. Eszerint a múlt hónapban 187 ezer új munkahely létesült, míg az elemzői konszenzus 170 ezret várt. A munkanélküliségi ráta 3,8 százalékos, ami meghaladja a 3,5 százalékos előrejelzést. Az amerikai határidős részvényindexek emelkedtek az adatközlés után, míg a dollár látványosan gyengült az euróval szemben.
A foglalkoztatás növekedése augusztusban visszafogott maradt,
tükrözve a magas kamatlábak hatását és az amerikai gazdaság fokozatos lehűlését a pandémiás lezárásokat követő fellendülésből.
Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke a múlt héten Jackson Hole -ban azt mondta, hogy fontolóra veszi a kamatlábak emelését az év későbbi részében, ha a gazdaság nem lassul le eléggé ahhoz, hogy az csökkenhessen. A foglalkoztatási jelentés volt az első gazdasági adat Powell beszéde óta.
Az adatközlés után az euró-dollár az 1,88-os szintig szúrt fel. A dollárgyengülés nyomán
a péntek reggel óta gyengélkedő forint óvatos erősödésbe kezdett, az euró-forint kereszt a 382,70 közelébe süllyedt vissza.
A péntek este esedékes Moody’s felülvizsgálat még piacmozgató hatással lehet a forintra. A befektetők a magyar adósbesorolás stabil kilátásának negatívra rontásától tartanak.