Éppen ötven éve kaszált óriásit Izrael lerohanásán, és vált igazi olajnagyhatalommá Szaúd-Arábia

Kereken ötven évvel ezelőtt került sor a jom kippuri háborúként elhíresült közel-keleti konfliktusra, melynek során Egyiptom és Szíria együttes erővel, legfontosabb szent vallási ünnepén váratlanul lerohanta Izraelt, villámgyorsan átütő stratégiai győzelmeket érve el: az egyiptomiak a Szuezi-csatornán átkelve benyomultak a Sínai-félszigetre, míg a szíriai erők elfoglalták a Golán-fennsík déli részét. A harcok legnagyobb nyertese azonban egyértelműen Szaúd-Arábia volt – fejtette ki írásában Bruce Riedel Közel-Kelet-szakértő, aki korábban 30 éven keresztül állt a CIA alkalmazásában, és négy amerikai elnöknek adott tanácsot az arab világgal kapcsolatban.

A támadók gyors katonai sikereit követően ugyanis Golda Meir izraeli miniszterelnök segélykérést intézett az aktuális amerikai elnökhöz, az éppen a Watergate-botrány középpontjába került Richard Nixonhoz, aki válaszul 22 ezer tonna harci eszközt, köztük tankokat, vadászgépeket, lőszert és katonai felszereléseket küldött a zsidó állam számára, megmentve ezzel Izraelt a szinte biztos vereségtől.

Szaúd-Arábia nem nézte tétlenül Izrael megmentését

A beavatkozás azonban hatalmas hullámokat vetett: Szadat egyiptomi elnök ugyanis a katonai akciót megelőzően megállapodott Fejszál szaúdi királlyal arról, hogy ha úgy alakul a villámháború menete, a szaúdiak – az akkor még gyerekcipőben járó OPEC-kel közösen – bevetik a máig rettegett olajfegyvert, azaz leállítják a fekete arany exportját a világ egyes országaiba. Az amerikaiak beavatkozását követően pedig ezt meg is tették: leállították az olajszállítmányokat az éppen a Watergate-en túl a vietnámi háborúban is elhavazott Egyesült Államok felé. A hatás pedig nem maradt el.

A nemzetközi olajár az 1973 júliusában mért 2,9 dollárról decemberre 11,65-ra emelkedett hordónként, rendszeressé téve ezzel az üzemanyaghiányt a világ legnagyobb gazdaságában, mely az embargó következtében recesszióba csúszott, GDP-je 6 százalékkal csökkent egy év alatt, míg a munkanélküliségi rátája megduplázódott, elérve a 9 százalékot is.

Amerikában a gyengélkedés, Szaúd-Arábiában a felvirágozás időszaka következett

Ezzel párhuzamosan Szaúd-Arábia korábban szinte soha nem látott mértékű bevételre, befolyásra és hatalomra tett szert: az embargót követően az arab világ de facto vezetőjévé lépett elő, és világgazdasági szempontból is meghatározó szereplővé nőtte ki magát – a megugró bevételből pedig nem sajnált dollártízmilliárdokat költeni az iszlám vallás Szaúd-Arábiában domináns, kifejezetten militáns vahhábista ágának elterjesztésére, aminek hatásai a mai napig megfigyelhetők az arab világ egészén.

Az OPEC első hatékony közös fellépése óta 50 év telt el, de a mechanizmus nem sokat változott: minden amerikai elnök igyekszik jó viszonyt ápolni az arab országokkal az olajellátás biztosítása érdekében, míg a politikai-diplomáciai érdekek rendszeresen kifejezetten távol állnak egymástól – az, hogy az OPEC töretlenül támogatja Oroszország Ukrajna elleni háborúját, tökéletesen példázza ezt az ellentétet.

Az azonban nagy kérdés, hogy a zöldátmenet iránti egyre nagyobb erőfeszítések árnyékában meddig maradhat fenn a szaúdiak energiapiaci dominanciája, főleg, hogy a 70-es évek óta Amerika is fontos olajkitermelővé lépett elő – mutatott rá Bruce Riedel.

A Nyugat és a közel-keleti államok közti kapcsolatok azután kerültek ismét a rivaldafénybe, hogy szombat reggel a Hamász palesztin terrorszervezet rakétaesőt zúdított Izraelre, majd betört a zsidó állam területére, és közel 800 izraeli, köztük rengeteg civil halálát okozta. Az izraeli erők azonban sikeres ellentámadásokon keresztül az elmúlt órákban teljes blokád alá vonták a Hamász központjául szolgáló Gázai övezetet, és kijelentették: mostantól sem villanyáramot, sem élelmiszert, sem üzemanyagot nem engednek be a régióba.