Csak találgatják az elemzők, hogy a bevezetett szankciók garmadája ellenére hogyan tudta kétmillió dollárral növelni amerikai államkötvény-állományát Oroszország. Igaz, hogy ezzel együtt is csak 31 milliónyi amerikai adósságot finanszíroznak az oroszok, szemben az egy évvel ezelőtti 2,01 milliárdos államkötvény-állománnyal.

Hands,Holding,Russian,Rouble,And,Us,Dollar,Bills.,Dollars,And
Fotó: Shutterstock

Az amerikai pénzügyminisztérium kimutatása szerint idén augusztusban az orosz befektetések értéke a hosszú lejáratú amerikai kötvényekben 26 millió dollárra emelkedett a júliusi 24 millió dollárról, a rövid lejáratú kötvényeké 5 millió dollár maradt.

Oroszország még az ukrajnai háború kirobbanása előtt, már 2018-ban látványosan megvágta az amerikai adósságállományát, 

az év eleji 96 milliárd dollárról először 48,7 milliárdra felezve, májusra pedig 14,9 milliárd dollárra csökkentve azt.

A korábbi nagyságrendeket látva az idei 2 millió dolláros kitettségnövelés kifejezetten alacsony horderővel bírna, az azonban, hogy a szankciós politikák ellenére hogyan tudta mégis mindezt elérni Oroszország, már sokkal izgalmasabb kérdésnek bizonyul, választ pedig egyelőre senki nem tud rá adni teljes bizonyossággal. 

A kötvényhozamok láttán kényelmesen hátradőltek a jegybankárok – vajon jól teszik?

Miközben a kötvényhozamok látszólag elvégzik a jegybankárok munkáját, most azon tanakodnak a Wall Streeten, hogy vajon a piac reagál a Fed lépéseire, vagy a tisztviselők ugranak a piaci szignálokra. A tyúk-tojás vitán a kamatemelési periódus tetőzése múlik.

A kérdés kapcsán lapunk elemzőkkel egyeztetve arra jutott, hogy az egyetlen igazán elképzelhető forgatókönyv az lehet, hogy egy olyan orosz magánszemély vagy egy a tulajdonában álló vállalat vásárolt nagyjából 2 millió dollár értékben amerikai államkötvényeket, aki nem esik a nyugati szankciók hatálya alá, így szabadon tudta növelni befektetései mértékét – az amerikai pénzügyminisztérium vonatkozó gyűjtése ugyanis nem ad pontosabb tájékoztatást az adósságát felvásárló egyénekről vagy vállalatokról.