BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartani kell a Glostert az Equilor szerint

Az első fél évben felvásárolt P92 IT Solutions hozzájárulását és az informatikai megrendelések várhatóan trendszerű második féléves növekedését figyelembe véve a Gloster árbevétele az Equilor szerint év végére felülteljesítheti a várakozásait.

A Gloster első féléves gyorsjelentésében a periódus során felvásárolt céggel együttesen számolt eredményeit is közzétette a minap, aminek köszönhetően részleteiben is látszik az előrehaladás az akvizíciós stratégia mentén – írta pénteken Sághy Balázs, az Equilor szenior elemzője.

 

A frissen megszerzett P92 IT Solutions hozzájárulását, valamint az informatikai megrendelések várhatóan trendszerű második féléves növekedését figyelembe véve a Gloster árbevétele az elemző szerint év végére felülteljesítheti a várakozásait.

Az árbevétel éves összehasonlításban organikusan 24 százalékkal emelkedett, a nemzetközi szoftverfejlesztés üzletágat erősítő P92 akvizícióval együtt viszont a Gloster csoport forgalma 70 százalékkal, 4433 millió forintra bővült.

Ezzel a társaság felülmúlta a 2025-ös stratégiai terv eléréséhez szükséges árbevétel-növekedési ütemet, főként a nemzetközi szoftverfejlesztésnek köszönhetően. A 2025-re kitűzött 30-40 százalékos exportaránycélt is sikerült túlteljesíteni, hiszen a P92-vel együtt már 45,5 százaléknál jár a Gloster.

A rendszeres árbevétel 73 százalékos meghatározó súlya jelzi, hogy az üzleti modell stabil, főként hosszú távú együttműködésekre épül 

– emeli ki Sághy Balázs.

Nőhet a részvény likviditása

Az akvizíciós költségek és az IFRS-átállás miatt felmerülő egyszeri kiadások miatt ugyan a szerves EBITDA-növekedés 2 százalékra lassult, ám a P92-től ezen a soron is pozitív hozzájárulás látható: együttesen 41 százalékos emelkedéssel, 426 millió forint EBITDA-t ért el a kibővült Gloster csoport.

A felvásárlás előtti adózott eredmény az említett egyszeri költségek miatt szinte teljesen eltűnt, ami az előző évek növekedési tempójának feszességére utal. A P92 nettó profitja viszont 141 millió forintra rúgott a periódusban, így összesen 149 millió forint nyereséget termelt pro forma a Gloster, ami 3 százalékos gyarapodást jelentene.

A menedzsment tájékoztatása szerint

a társaság várhatóan még idén átáll az IFRS szerinti könyvelésre, és a BÉT Standard kategóriájába is beléphet,

aminek következtében nőhet a részvény meglehetősen alacsony likviditása.

Megugrottak a személyi ráfordítások

A személyi jellegű ráfordítások – P92 nélkül – 52 százalékkal növekedtek, jóval meghaladva a bevételek növekedési ütemét, ráadásul az akvizíció következtében a dolgozói létszám kiugróan, 163-ról 290-re emelkedett, úgyhogy a magas bérinfláció mellett árbevétel-arányosan is növekvő munkaerőköltség szűk mozgásteret hagy a további létszámbővítésre.

Ugyanakkor a szervezeti átalakítások miatt a működés erőforrás-kockázata csökkent, és a 2025- ös stratégia további szakaszában már a működési hatékonyság optimalizálására, valamint organikusabb növekedésre fókuszálhat a menedzsment.

Összességében a Gloster 2025-ös stratégiai céljainak modell szerinti elérése egyre valószínűbb, ezért a részvényre adott céláron nem változtatunk: 1396 forinton hagyjuk a célárat, és tartásra ajánljuk a papírt

– fejezte be elemzését Sághy Balázs.

Szekeres Viktorral, a Gloster igazgatóságának elnökével a Világgazdaság Arbitrázs című podcastsorozatának legújabb epizódjában beszélgettünk: 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.