Befutott a Mikulás az OTP-hez, közel 13 millió forintot kaszált fél nap alatt Bencsik László
Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese számára minden bizonnyal jól indul az ünnepi időszak: a bank második embere ugyanis tegnap délután lehívott 3500 darab, neki járó OTP-törzsrészvényt 10 913 forintos darabáron, majd még tegnap értékesítette is őket 14 557 forintos átlagáron.

Fotó: Shutterstock
Bencsik László ezzel 38,2 millió forint értéken jutott hozzá bankpapírokhoz, melyeket aztán 51 millió forintért tudott értékesíteni,
ezzel 12,8 millió forintos árfolyamnyereséget ért el.
A bankvezér kifejezetten jól járt azzal, hogy nem korábban hívta le és értékesítette részvényopcióit az év során: az OTP papírjai ugyanis az idén közel 45 százalékot erősödtek, jelenleg 14 640 forinton áll a kurzus.

Az OTP részvényei legutóbb június elején jártak olyan mélyen, amennyiért Bencsik opciói lehívásra kerültek.
Csányi Sándor válhat az EU legnagyobb földesuráváEladó Horvátország legnagyobb mezőgazdasági vállalata. |


