„Mikor ismét én ülök majd az elnöki székben, megígérem, hogy soha nem fogom engedélyezni a digitális jegybankpénzeket Amerikában” – mondta Donald Trump volt amerikai elnök egy New Hampshire-i kampányeseményen, ahol a digitális dollár ötletét a kormányzati zsarnokság és önkény gondolatával azonosította.

Donald Trump
Trump hadilábon áll a digitális dollár ötletével.
Fotó: Kamil Krzaczynski / AFP

A republikánus elnökjelölti tisztséget minden bizonnyal hamarosan elnyerő Trump azzal indokolta döntését, hogy szerinte a CBDC-ken keresztül a szövetségi kormányzat teljes uralmat tudna gyakorolni a lakosság pénzügyei, illetve pénzeszközei felett.

Bármikor elvehetnék a pénzünket, és még csak nem is vennénk észre

– vélekedett a politikus.

A digitális jegybankpénzek életre hívásának ötlete ugyan már egy pár éve napirenden van a világ különböző jegybankjainak, így a Fed asztalán is, annak valós bevezetése jelentős jogi- és politikai akadályokba ütközne, részben ezért is halad ilyen lassan ezen digitális devizák fejlesztése. 

A CBDC-k a konzervatív politikusok szerint lehetővé tennék a központi bankok számára, hogy a lakosság minden vásárlását nyomon kövessék, vagy akár egyes termékek megvásárlásától el is tiltsák az embereket. A jegybanki digitalizáció támogatói ezzel szemben a bankolás és az átutalások sebességének növelését és a pénzmosás, illetve illegális tevékenységek elleni fellépés ütőképességének javítását várják a fejlesztéstől.

Az amerikai jegybank korábbi kommunikációja szerint ugyan valóban vizsgálja a CBDC-k bevezetésének forgatókönyveit, egyértelmű kongresszusi, vagy elnöki támogatás és felhatalmazás nélkül nem tesz lépéseket a projekt élesítése felé – egyelőre ugyanakkor sem Biden, sem pedig a törvényhozás nem állt hivatalosan a fejlesztés mellé.

Az egyik leghangosabb republikánus elnökjelölt-aspiráns bedobta a törülközőt: Ramaswamy beállt Trump mögé

A kampány során Vivek Ramaswamy a legtöbb ellenfelét keményen támadta, de Trumpot a kampány alatt „a 21. század legjobb elnökének” nevezte.

A politikai elemzők szerint Trump éles digitális dollárellenes felszólalásával elsősorban az általa szavazataikért megcélzott munkásosztály felé nyit, csakúgy, mint teszi azt a republikánus előválasztáson induló legkeményebb ellenfele, Ron DeSantis floridai kormányzó is.

A republikánus előválasztás következő fordulójára New Hampshire államban kerül majd sor január 23-án, a párton belüli versenyfutást egyelőre Trump toronymagasan vezeti az egyetlen már megrendezett iowai voks elsöprő megnyerésével.