BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétszázmilliárd forint jut a zöldberuházások felgyorsítására

Új tőkeprogramot indít a Nemzeti Tőkeholding a Baross Gábor Tőkeprogram második pillérének keretében.

Elindult a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által kidolgozott Baross Gábor Tőkeprogram második pillére, a Zöld Alapok Tőkeprogram. 

Concept,Of,Green,Technology.,Crystal,Globe,On,Circuit,Board,Technology
Fotó: Shutterstock

Az NTH csoport a programot nemzetközi gyakorlat alapján, az Európai Befektetési Alap (EIF) 2022. évi Klíma és Infrastruktúra tőkeprogramjának mintájára, valamint az eddigi tapasztalatokat felhasználva építette fel. Ennek megfelelően a program révén olyan hazai központú, főként közép- és nagyvállalkozások fejlesztéseinek, beruházásainak finanszírozása, fejlődésük elősegítése valósulhat meg, amelyek a nemzetgazdasági szempontból meghatározó zöldgazdaság, zöldenergia és fenntartható fejlődés fellendítéséhez kapcsolódóan végzik tevékenységüket és érdemben 

hozzá tudnak járulni Magyarország klíma- és energiafüggetlenségi céljainak eléréséhez.

Tervezetten összesen négy, egyenként 50-50 milliárd forint jegyzett tőkével induló alapot hívnak életre, amelynek – a Nemzeti Tőkeholding által meghatározott szabályozói keretek értelmében – minimum 30 százalékát, azaz 60 milliárd forintot a magánbefektetők hozzájárulása tesz ki. Ez az arány elősegíti a magánfinanszírozás mozgósítását, a köz- és magánszféra között létrejövő finanszírozói partnerségek kialakulását, a piaci sztenderdek hathatós érvényesülését.

A tervezettek közül az első, a CLM Future Magántőkealapot már bejegyezték, az alapból megvalósuló befektetések pedig elsősorban a megújuló forrásokra támaszkodó energiatermelést, annak terjesztését és tárolását, az energiahatékonyság növelését, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, az energiatermelő iparágak dekarbonizációját és az okos infrastruktúra térnyerését célozzák.

„A zöldiparhoz kapcsolódó megoldások finanszírozása egyre fontosabb feladatot jelent mind a Nemzeti Tőkeholding, mind a gazdaságfejlesztés szintjén – e szempont nem véletlenül kapott központi szerepet már a Baross Gábor Tőkeprogram tervezése során is. A zöld beruházások terén élénk magánbefektetői aktivitás mutatkozik, ugyanakkor katalizátor szerepünket betöltve további ösztönzőket biztosítunk számukra. A most bejegyzett tőkealap az ország első olyan nagyméretű tőkealapja, amely a környezeti és társadalmi jellemzőket előmozdító befektetéseket új alapokra helyező  SFDR-rendeletnek is megfelel” – nyilatkozta Katona Bence, az NTH elnök-vezérigazgatója.

Az alap kezelését piaci szereplő, ez esetben az Indotek-Investment Alapkezelő Zrt. látja el.  

MFB ESG
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.