BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idén is folytatja a növekedést a BÉT osztalékbárója

Idén is folytatódik a kkv-szektort ügyviteli és könyvelőszoftverekkel ellátó Kulcs-Soft növekedése. A társaság – akárcsak az elmúlt években – idén is emeli az osztalékát.

Az idei első negyedévben is az elmúlt évek során megszokott tempóban és a menedzsment terveinek megfelelően folytatódott a növekedés a Kulcs-Softnál, miközben kézben tartják a költségeket is, hamarosan pedig sor kerülhet az április derekán megtartott közgyűlésen megszavazott részvényenkénti 184 forintos rekordosztalék kifizetésére – mondta el a Világgazdaságnak Szabó Ervin, a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett cég vezérigazgatója.

LUS_0846
Szabó Ervin, a Kulcs-Soft vezérigazgatója /  Fotó: Kallus György / Világgazdaság

 

A top 300 vállalat között

Az elsősorban a kkv-szektornak, de most már néhány szegmensben a nagyobb vállalatoknak is ügyviteli szoftvereket fejlesztő vállalatnál a 2016-os vezetői generációváltás óta – amikor Szabó Ervin átvette a gyeplőt Kulcsár Tibor alapítótól – a nettó nyereség 278 millió forintról tavalyig 1,1 milliárdra, azaz a négyszeresére bővült, miközben az árbevétel több mint a duplájára, 2,85 milliárd forintra hízott.

Az pedig, hogy az EBITDA 2023-ban elérte az 1,37 milliárd forintot, Szabó Ervin szerint a hazai top 300 vállalat közé röpítette a Kulcs-Softot, nemcsak az informatikán, hanem a teljes magyar gazdaságon belül, miközben a negyedik legmagasabb osztalékhozamot termeli a BÉT-en.

A vezérigazgató szerint az évek óta tartó növekedés a járvány, az orosz–ukrán háború és az energiaválság közepette sem torpant meg. Az amerikai Kincentric felmérése szerint a Kulcs-Soft biztosította 2022-ben a legjobb munkahelyet Magyarországon.

Jókor jött a generációváltás 

2018-tól emelkedik töretlenül a profit, és mivel a cég minden évben visszaosztja a részvényeseknek a teljes adózott eredményét, így értelemszerűen az egy részvényre jutó osztalék is.

A cég eredményessége egyébként három dologtól függ: az ügyfélbázistól, az egy ügyfélre jutó bevételtől, valamint a hosszabbítási aránytól, és az elmúlt nyolc évben a Kulcs-Soft mindhárom téren javítani tudott. A leglátványosabb előrelépést talán az ügyfél-elégedettségben érték el, amit a hosszabbítási arány mutat. Míg ugyanis korábban egy évvel a szerződést követően 100 ügyfélből 80-83 hosszabbított, mára 93 százalékra emelkedett a mutató.

Másrészt az ügyfélportfóliót is sikerült a Kulcs-Softnak a komplexebb igényű cégek felé bővítenie. Annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban volt némi lemorzsolódás az alap számlázó programok felhasználói körében, ám a bérszoftver-, a könyvelőszoftver- vagy a készletkezelőszoftver-szegmensben fizetőképesebb cégek csatlakoztak az ügyfelek táborához.

Három pilléren áll a cég

A vállalatnak három fő szolgáltatása van, ezek a bérszámfejtés, a könyvelőszoftverek és az ügyvitel. A bérszámfejtő programokat tekintve a Kulcs-Soft termékei most már a nagyvállalati szektor számára is alternatívát kínálnak. Az utóbbi időben nagy bérszámfejtő vállalatok is bekopogtattak a cég ajtaján.

Amiben pedig nagyot léphetnek előre a könyvelés területén, az a nemrég bevezetett digitális e-áfabevallás. 

Az ügyviteli területen – számlázás és készletkezelés – egy ADATPONT nevű online riportálástól várnak sokat, aminek segítségével a tulajdonos vagy a cégvezető mobilon látja a gazdálkodás legfontosabb adatait, az árbevételtől a kintlévőségen keresztül egészen a készletértékekig.

És mi van a részvényekkel?

A Kulcs-Soft részvényárfolyama Szabó Ervin szerint nem tükrözi teljes mértékben a vállalat fejlődését, bár 2016-ban, amikor átvette a céget 600 forint körül állt a kurzus, ahonnan azóta nagyjából megtriplázódott, ám ez elmarad a nyereség négyszeres növekedésétől. A cégvezetés ugyanakkor biztos benne, hogy a profit és az osztalék folyamatos emelkedése előbb-utóbb lecsapódik az árfolyamban is.

A vezérigazgató a Világgazdaság kérdésére kitért egy, a cég részvényeit érintő ügyre is. Mint ismert, Kulcsár Tibort, a cég igazgatósági elnökét és egyben főrészvényesét a Magyar Nemzeti Bank – felügyeleti hatáskörében eljárva – 100 millió forintos rekordösszegre bírságolta tőzsdei megbízásai miatt.

Szabó Ervin hangsúlyozta, hogy Kulcsár Tibort magánszemélyként vonták felelősségre, a céget még csak nem is vizsgálták a hatóságok, ezért az ügy nem okozott kárt a vállalatnak.

A Kulcs-Soft adózott nyeresége
 

Egy tavalyi felmérés alapján a vállalat saját karbonkibocsátása 2022-ben 14 százalékkal csökkent, s ezzel gyakorlatilag karbonsemlegessé vált. Nemzetközi összehasonlításban pedig elmondható, hogy a cég egy főre jutó kibocsátása mintegy a fele a külföldi szektortársakénak, továbbá az eladott termékekre jutó kibocsátás is jóval alacsonyabb, mint a vizsgált iparági szereplőké.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.