
Új szupersztár tűnt fel a devizapiacon
Két hónapos csúcsra erősödött az angol font a dollárral szemben a hét elején, jelenleg 1,28 körül kereskednek a font-dollár devizapárral. A mélypontot, úgy tűnik, jó időre elhagyta a jegyzés, április közepén-végén még az 1,23-ot közelítette.

A brit fizetőeszköz az euróval szemben viszont már éves csúcsokat dönget azzal, hogy a hétfői kereskedésben 0,85 font alá szúrt le az euró árfolyama.
Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője a Világgazdaságnak elmondta, hogy alapvetően a Bank of England kommunikációja segítette a font árfolyamát, emellett pedig technikai szintek (a 200 napos mozgóátlag) áttörése is segített. A lényeg, hogy a befektetők arra következtetnek, kitarthat a magasabb kamatszint mellett a jegybank, vagyis egyelőre óvatos a monetáris politika. Ami nem biztos, hogy indokolatlan: áprilisban 2,3 százalékos volt a fogyasztói árak változása éves alapon – ez ugyan már közelíti a célt (2 százalék), de nem zárható ki, hogy bázishatásokkal magyarázható egyszeri jó adatot láthattak a britek a márciusi 3,2 százalékos érték után.
A Bank of England vélhetően türelmes marad, várakozásunk szerint még két-három jó adatra lenne szükség az első kamatvágáshoz, addig ez a felállás egyértelműen támogatja a fontot
– mondta Buró Szilárd. Egyébként az óvatosság már csak azért sem árt, mert a havi inflációs adatok enyhe emelkedést mutattak az elmúlt időszakban. A két devizapár – font-dollár és euró-font – közül inkább az utóbbiban lehet még tér: a font nagyobb eséllyel erősödhet tovább az euróval szemben, hiszen a befektetők biztosra veszik június hónapra az első kamatcsökkentést az Európai Központi Bank részéről, míg az első monetáris lazítás időpontja a tengerentúlon egyre későbbre tolódhat.
Az Egyesült Királyságban július 4-én előrehozott parlamenti választást tartanak, addig a Bank of England lemondta a döntéshozói nyilvános szereplését, és kamatdöntés sem várható addig. Maga a választás kimenetele a fontra túl nagy hatással nem lehet annak ellenére, hogy várhatóan új kormányerő érkezik, a gazdaság az elmúlt hónapokban lendületet vett, s a költségvetés is rendben van a szigetországban.
Forint: a pozitívumok már beárazódtak
Amíg a londoni magyarokat a font, a hazaikat a forint árfolyama tartja izgalomban: hamarosan esedékes –pénteken – a Moody’s hitelminősítő új értékelése a magyar adósbesorolásról, de Buró Szilárd szerint nem várható se módosítás, se a kilátásokat illetően érdemi kommentár. Így a magyar eszközök kamatelőnye továbbra is vonzó kereskedési lehetőség, és ez még akkor sem változik, ha újabb kamatvágásról dönt a Magyar Nemzeti Bank június 18-án, hiszen addigra már az eurós kamatok is lejjebb kerülhetnek (az EKB június 6-án határoz az alapkamatról).
Az Equilor szakértője szerint a stabilan erősödő árfolyam ellenére nem érdemes 370 alatti szintekre számítani az euró-forintban,
nagyobb az esély a visszatérésre a 390 feletti zónákba. A pozitívumok ugyanis nagyjából beárazódtak,
kockázat azonban még több is leselkedik a magyar fizetőeszközre: ilyen például egy meglepetésszerű eredmény a június 9-i EP-választáson vagy akár egy negatívan alakuló inflációs adat.


