BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
European Central Bank in Frankfurt am Main ekb

Irányt vált Európa: búcsút mondhatunk a magas kamatoknak

Philip Lane szerint már nyár elején döntést hozhatnak az ügyben. Az EKB ezzel megelőzné a világ többi vezető jegybankját, szemben a három évvel ezelőtti ballépésével, amikor a kamatemelési ciklus elején messze lemaradt a többi pénzintézettől.

Az Európai Központi Bank (EKB) jelezte, hogy a jövő héten csökkenteni fogja az irányadó alapkamat szintjét a történelmi csúcsról, miközben vezető közgazdásza elhárította azokat a félelmeket, hogy az amerikai jegybank előtt történő kamatcsökkentés visszafelé sülhet el.

European Central Bank in Frankfurt am Main ekb
Az EKB már június 6-án dönthet a kamatcsökkentésről / Fotó: AFP

A Bloomberg értesülése szerint most már biztosnak tűnik, hogy az európai pénzintézet az első nagy jegybank lesz a világon, amely irányt vált, és az elmúlt három év meredek emelése után végre elkezdi csökkenteni a kamatszintet.

Ezzel Fankfurt látszólag azt a sokat kritizált hibáját is megpróbálja kijavítani, hogy a koronavírus-járvány idején utolsóként emelt kamatot, amely a blokkot megroppantó, történelmi inflációhoz vezetett; most nem akar lemaradni a trendekről.

Hacsak nem érnek minket nagyobb meglepetések, a jelenlegi adatok már megindokolják, hogy feloldjuk a korlátozásokat, és elkezdjük a kamatcsökkentést

– nyilatkozta Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza a Financial Timesnak adott interjúban, a bank június 6-i, mérföldkőnek számító ülése előtt.

A befektetők arra fogadnak, hogy Frankfurt a jövő heti ülésen negyed százalékponttal csökkenti az irányadó betéti kamatszintet az eddigi, rekordmagas 4 százalékról, miután az euróövezeti infláció a bank 2 százalékos céljának közelébe esett.

Infláció és kamatszint az eurózónában ekb
 

A lassuló inflációra a kontinensen már több jegybank, köztük a svájci, a svéd, a cseh és a magyar is válaszolt a hitelfelvételi költségek csökkentésével, a világ nagy gazdaságai közül azonban az amerikai Fed és a brit Bank of England sem tervez ilyen lépéseket nyár elején, a Bank of Japan pedig valószínűbbnek tartja, hogy folytatja a kamatemelést.

Lane a korábbi kamatvágást más jegybankokkal szemben azzal magyarázta, hogy az eurózónában gyorsabban csökkent az infláció, mint például az Egyesült Államokban, mivel

bár Európát az orosz-ukrán háború és az azt követő energiaválság sokkal keményebben sújtotta, a szigorú monetáris politikával képesek voltunk gyorsan elkapni és kordában tartani a pénzromlást.

Szerinte azonban az EKB döntéshozóinak idén még nem szabad gyors kamatcsökkentésben gondolkozniuk, és csak „fokozatos, korlátozó politikával” tudják enyhíteni az inflációt a kívánt szint alá. Ugyanakkor elmondta, hogy a központi bank idei euróövezeti hitelfelvételi költségeinek csökkentési ütemét az adatok értékelése fogja eldönteni, hogy „arányos-e, biztonságos-e, a korlátozó zónán belül, lefelé mozogni”.

philip lane ekb
Philip Lane szerint nincs ok az aggodalomra, az EKB korai csökkentése nem erősítené az inflációt / Fotó: AFP

Annak ellenére, hogy a legutóbbi adatok szerint az eurózóna bérnövekedése az év elején rekordközeli ütemre gyorsult, a közgazdász szerint „a bérek általános iránya még mindig lassulásra utal, ami alapvető fontosságú”, hozzátéve, hogy ezt az EKB saját bérkövetési mutatója is alátámasztja.

Egyes elemzők arra figyelmeztettek, hogy ha az EKB a Fedtől eltérve agresszívabb kamatcsökkentést hajt végre, az az euró leértékelődését okozhatja, és a blokkba irányuló import árának emelésével felfelé tolhatja az inflációt.

Lane azonban kijelentette, hogy az európai döntéshozók minden jelentősebb ármozgást, adatot és trendet szorosan követnek, s bár egyelőre ezek megindokolják a fokozatos csökkentést, ha bármi változást látnak, azonnal készek a kamatszint mozgatására. Emellett rámutatott, hogy a Fed megkésett kamatvágása felfelé nyomta az amerikai kötvényhozamokat, és ez megemelte az európai kötvények hosszú távú hozamait.

Az, hogy az EKB összességében mennyire csökkenti az irányadó kamatszintet, az úgynevezett „semleges kamatláb” értékelésétől függ majd, vagyis attól a ponttól, ahol

  • a megtakarítások és a beruházások a kívánt szinten egyensúlyban vannak;
  • ahol a kibocsátás eléri a gazdaság potenciális szintjét;
  • az infláció pedig a célértéket.

A semleges rátára vonatkozó becslések eltérők, de Lane szerint ez valószínűleg egy 2 százalékos vagy éppen 2 százalék feletti irányadó rátát jelent, bár ez magasabb is lehet, ha a megújuló energiára való „erőteljes zöld átállás” vagy a generatív mesterséges intelligenciából származó hatalmas nyereségek a beruházások növekedését eredményezik.

Fellélegezhet az európai gazdaság, júniusban jöhet az EKB kamatvágása

A jegybankok világszerte az irányadó kamatlábak emelésével igyekeztek úrrá lenne a dráguláson, ami alól az Európai Központi Bank sem volt kivétel. Az elemzők arra számítanak, hogy idén a központi bankok megkezdhetik a kamatvágást, az EKB júniusban szánhatja el magát a lépésre.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.