Tesla: a türelmi idő lejárt, a fejlesztések késnek, szakad az árfolyam
Már árcsökkentéssel sem tudja növekedési pályán tartani a Teslát Elon Musk, a világ második legnagyobb forgalmú elektromosautó-gyártója, mind az eladások, mind a nyereség leszálló pályán van, az utóbbi immár sorozatban a negyedik negyedéve, ami méltán bosszantja a Tesla-befektetőket.

Musk a keddi amerikai tőzsdezárás után publikált második negyedéves gyorsjelentésben közölt gyenge számokra reagálva további türelmet kért a Tesla híveitől, akik azonban tehetetlenek a cégnél teljhatalomra törekvő alapító-vezérigazgatóval szemben, nem tetszésüket legfeljebb részvényeik eladásával tudják demonstrálni.
A Tesla-részvényeseknek Musk most is csalódást okozott
És ezt meg is tették, a részvényárfolyam közel 8 százalékot zuhant. Pedig Musk még fűt-fát megígért a június közepén tartott – számára – sorsdöntő közgyűlésen, amelynek központi témája az ő 56 milliárd dolláros bónuszának a kifizetése volt, miután azt előzőleg a delaware-i bíróság egy részvényesi fellépésre hivatkozva aránytalannak minősítette, és korábbi megszavazásának a körülményeit is törvényellenesnek ítélte.
Arról van szó, hogy a Musktól 100 százalékban függő igazgatósági tagoknak nem volt más választásunk, mint hogy az igen gombot nyomják meg. A júniusi újraszavazáson ismét átment Musk gigabónusza és az is, hogy a cég székhelyét a kevésbé rigorózus Texasba, közelebbről Austinba helyezzék át, ahol a Tesla második amerikai Gigafactoryja működik. Az ügy onnantól különösen érdekes, hogy
a zsarolásszagú bónuszt arra hivatkozva tolták át a részvényesek, hogy ha a Főnök megkapja a pénzt (részvényeket), akkor sokkal többet tud foglalkozni a gyengélkedő Teslával.
Akik most eladták a részvényeiket, már nem bíznak ebben, és a kért türelem megadása sem a kenyerük. Elon Musk vezérigazgató ugyanis világossá tette, hogy a szebb napok még messze vannak. A részvényesek pedig elunták a folytonos ígérgetést, a határidők folytonos felrúgását.

Ez történt most is: Musk nyárra ígérte a piacütő robotaxijuk bemutatását, erre azonban legkorábban október 10-én kerül(het) sor, holott azoknak akkor már rég dolgozniuk kellene a kijelölt amerikai nagyvárosok utcáin. Ráadásul az októberi robotaxi is csak egy prototípus lesz.
Hol késik a „megfizethető Tesla”?
Amit igazán vár a piac és a nagyközönség, az a „megfizethető Tesla”, de annak beharangozott startja legkorábban a jövő év első felében történhet meg. Az eredetileg erre tervezett mexikói gyárberuházást legalább a november 5-i amerikai elnökválasztásig jegelik, s ha a Musk által ki tudja milyen érdekek mentén havi 45 millió dollárral támogatott Donald Trump fut be, akkor még be is fuccsolhat a mexikói terv, mivel az elnökjelölt vámokat vetne ki az ott gyártott termékekre.
Trump azt mondta, hogy súlyos vámokat fog kivetni a Mexikóban gyártott járművekre, így nincs értelme sokat befektetni Mexikóban, ha ez lesz a helyzet
– ismerte el Musk, aki ennek ellenére marginálisnak nevezte a Tesla üzleti tevékenységét fenyegető kockázatot, ha Trump nyeri meg a választást, noha újdonsült patronáltja visszatérően az elektromos járművek megveszekedett ellenségeként tünteti fel magát.
A vezérigazgató szerint ha Trump győz, és visszavonja a Joe Biden demokrata elnök által szorgalmazott inflációcsökkentő törvényt, amely járművenként akár 7500 dollár adókedvezményt biztosít az elektromos autók gyártóinak, az nem ártana különösebben a Teslának.
Lenne némi hatása, de úgy gondolom, hogy ez pusztító lenne a versenytársaink számára, és csak némileg ártana a Teslának. Hosszú távon valóban segítene nekünk
– adott értelmet Trump melletti kiállásának Elon Musk.
Így vagy úgy, a Tesla új modelljeire mindenképp égető szükség van a kínai gyártókhoz főként
- a BYD-hez
- a SAIC-hoz
- a Zeekrhez
- a Nióhoz
- a Li Autóhoz
- és az Xpenghez
képest csigalassúságú megújulási periódussal dolgozó társaság számára. És volt még egy Musk-féle vízió, a humanoid robot, amely a vezérigazgató szerint a Tesla árfolyamát az egekbe repíti majd, de az szintén nem készül el egyhamar – jegyzi meg a Bloomberg.
Elaggott modellkínálat, zuhanó nyereség
Musk ígérte, hogy a Tesla a jövő év első felétől kezdve az austini üzemében fogja gyártani az új, olcsóbb autóját, ahogy a robotaxit is, amely elemzői vélemények szerint legkorábban 2026-ban vagy 2027-ben készülhet el. Az Optimus robot is texasi lesz. A hosszú távú tervek megvalósulásáig maradnak a meglévő korosodó modellek a kínálatban, melyekből
a tavaly értékesített 1,8 millió példánynál az idén messze kevesebbet tudnak eladni
– erre az idén már másodszor figyelmeztetett az autógyártó. A második negyedévben 444 ezer autót adtak el, ez 5 százalékos elmaradás az előző év azonos időszakához képest.
A bevételeknél második negyedéves rekordot, 25,5 milliárd dollárt mutattak ki, miközben az adózott nyereség 42 százalékkal, a vártnál is alacsonyabbra, 1,81 milliárd dollárra zuhant.

A befektetők által szorosan figyelt mutató, az autógyártás bruttó árrése 14,6 százalékra csökkent, szemben az első negyedévi 16,4 százalékkal. Ez az adat nemrég még 30 százalék felett járt. Még rosszabb lenne a helyzet, ha az elektromos autók iránti kereslet megcsappanására nem válaszol a Tesla drasztikus költségcsökkentő lépésekkel, például tízezres elbocsátásokkal, részlegek leépítésével és már módon.


