Dollármilliárdos szoftvereladáson égethette meg magát Amerikában az SAP
Túlszámlázási és közbeszerzési botrányba keveredett az SAP az Egyesült Államokban, ahol ellene és ottani viszonteladója, a Carahsoft Technology Corp, valamit több érintett helyi vállalat ellen vizsgálatot indított emiatt az igazságügyi tárca. Az üzleti szoftverek világpiacát vezető német társaság értékesítési gyakorlatát már 2022 óta vizsgálja a washingtoni szakminisztérium azzal, hogy az SAP és tettestársai gyakorlatilag megkopasztották a kormányzati szerveket, köztük a hadsereget is a számukra extraprofittal eladott szoftverekkel.

Az SAP-Carahsoft duó egymással összejátszva „jóárasította”
- a számviteli,
- a humánerőforrás,
- az ellátási lánc
és más, világszerte használt üzleti szoftvereket. Kedden rajtaütés szerű házkutatással lepték meg az FBI szakemberei és a katonaság nyomozói a Carahsoftot, múltbéli ügyeik miatti bizonyítékokat keresve virginiai irodáikban.
Házkutatás az SAP partnerénél
A Carahsoft szóvivője, Mary Lange szerint nem is rájuk, hanem valamelyik múltbéli partnerükkel kötött üzletekre voltak kíváncsiak, de hogy ez az SAP lett volna, arra nem adott választ. Mindenesetre ezzel csak a gyanút erősítette, ahogy az SAP szóvivője is, aki elzárkózott mindennemű tájékoztatástól.
Németország legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatára rossz fényt vet a szoftvertúlárazási-botrány, s ennek a befektetők is tudatában vannak. Amerikában ilyenért csak úgy repkednek a dollármilliárdos büntetési tételek, ráadásul
épp egy NATO-szövetséges ország vezető vállalatától nem várható el, hogy illegális módszerekkel a kopassza meg az aranytojást tojó tyúkot – még ha helyi közreműködéssel is.
Az SAP frankfurti börzén jegyzett árfolyama az idén 42 százalékot erősödött, ebből a rossz hírek nyomán ma leadott 4,2 százalékot, de ha súlyosbodik a vád, akkor az álmos könyvek szerint lesz még ez ennél több is. Persze nyitva van az út a bíróságon kívüli megegyezésre is, ami szintén nem két filléres kiadással szokott járni.
A Bloomberg által látott bírósági iratok szerint több mint 2 milliárd dollárnyi szoftvervásárlásnál merült fel az összebeszélés gyanúja, hogy az SAP, a Carahsoft és más cégek hamis nyilatkozatokat tettek a védelmi minisztériumnak azáltal, hogy összehangolták az ajánlatokat és az árazást az SAP-szoftverekre, a felhőalapú tárolásra, valamint kapcsolódó hardverekre és szolgáltatásokra vonatkozóan. Magyarán kartellezhettek a közbeszerzési eljárásnál.
A Carahsoft 2004-es alapítása óta a kormányzati technológiai beszerzések piacának meghatározó szereplőjévé vált. Tavaly a Forbes által összeállított, az Egyesült Államok legnagyobb magáncégeit felsoroló listán a 45. helyen szerepelt 11 milliárd dolláros becsült bevételével és 2400 alkalmazottjával.
A Carahsoft otthonosan mozgott Washingtonban
Az összes szövetségi IT-termékszállító közül a Carahsoft rendelkezik a második legmagasabb értékű, közvetlenül a kormánnyal kötött szerződésekkel, amelyek a 2020-as pénzügyi év kezdete óta összesen 3,5 milliárd dollárt tesznek ki. Ennél több bevétele csak a Dell Technologiesnek volt. A kormányzati megrendelések döntő részét az SAP technológia teszi ki.
A Carahsoft több mint 600 szövetségi szerződést kapott erre, több mint 990 millió dollár értékben, és további 1 milliárd dollárnyi eladást „segített elő”
– állítják az ügyészek a bírósági beadványokban.
Nem világos még, hogy ezeknek az eladásoknak mekkora hányadát tekintik a nyomozók eleve manipuláltnak, de az amerikai jogszabályok lehetővé teszik a kormány számára, hogy az okozott kár háromszorosát is behajtsák a bűnösökön, nem szólva a tetemes bírságról.
Musknak is lenne törleszteni valója
És ha a Donald Trump elnökválasztási kampányát 45 millió dollárral támogató Elon Musk protezsáltja januárban visszaköltözve a Fehér Házba gazdasági hatalmat adna a Tesla alapító-vezérigazgatójának, akkor még cudarabb világ jön a németeknek, hiszen Musk aligha feledi, hogy az SAP kiszórta a vállalati flottájából a Teslákat arra hivatkozva, hogy elege volt az elektromosautó-gyártó kiszámíthatatlan árcsökkentéseiből, amelynek következtében saját flottájuk értéke is folyamatosan mérséklődik. Ezért úgy döntöttek, hogy leveszik a Tesla modelljeit a menedzsereik által választható szolgálati autók listájáról.


