Továbbra is megvan a forint múlt hét végén megszerzett lendülete, a hazai deviza mindkét fontosabb fronton javítani tudta az elmúlt pár hét tragikus egyenlegét, a kétéves mélypontoktól egyre távolabb kerül így a fizetőeszközünk.
A forint az euróval szemben 0,33 százalékos napi pluszban jár, a közös deviza egy egységéért jelenleg 408,5 forintot kell fizetni, míg a dollárkereszt 0,2 százalékot javult a nap során a forint javára, 388,5 körül jár tíz óra környékén.
A friss devizapiaci mozgások azt mutatják, hogy a forint piacának egyértelműen tetszett Varga Mihály jegybankelnökjelölt meghallgatása, aki a hétfő délelőtti eseményen nemcsak a céljait, de leendő munkatársait is bemutatta, köztük Kurali Zoltánt, az Államadósság Kezelő Központ jelenlegi vezetőjét.
Varga Mihály meghallgatásán hangsúlyozta,
a gazdasági növekedéshez stabil, kiszámítható forintárfolyamra van szükség,
hozzátéve, hogy ennek a célnak az elérése érdekében kell majd meghatározni a jövőben a jegybank eszköztárát.
Ez a hozzáállás egyértelműen elnyerte a piacok tetszését, a forint erősödése azonban nemcsak Varga Mihály szavainak, de a DXY dollárindex gyengélkedésének is köszönhető, az amerikai deviza mércéje ugyanis 0,1 százalékos napi mínuszt mutat, ami teret enged a kisebb, feltörekvő devizák számára az erősödésre.
Azt azonban nem lehet kijelenteni, hogy könnyű hete lesz a forintnak:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.