Kilőtt a 4iG a Jászai-Musk találkozó hírére
A mínuszban kezdő blue chipekkel szemben nagyjából 5 százalékkal, egészen 849 forintig lőttek ki a 4iG részvényei kora reggel, nem sokkal a BÉT nyitása után, miután a sajtót körbejárta Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump megválasztott amerikai elnök találkozójának híre.

A floridai Mar-a-Lagóban, Trump birtokán tartott megbeszélésen ugyanis részt vett Elon Musk és Jászai Gellért, a 4iG elnöke is.
Sőt a 4iG közleménye szerint a találkozó egyik csúcspontja volt
a 4iG csoport HUSAT1 műholdprogramjának bemutatása, amely Közép-Kelet-Európában az első magánkezdeményezésben és finanszírozásban megvalósuló, távközlési és földmegfigyelési műholdas képességek fejlesztésére irányuló program.
Ennek alapját, a 4iG csoport és a Remred zöldmezős beruházásában Martonvásáron épülő űrtechnológiai gyártóközpontja biztosítja, ahol legfeljebb 400 kilogramm össztömegű, alacsony, Föld körüli pályán keringő műholdakat gyártanak majd 2026-tól. A felek 4iG csoport műholdprogramja kapcsán érintették a mesterségesintelligencia-fejlesztés, valamint a magyar–amerikai kereskedelmi és technológiai területeken lehetséges együttműködéseket is.
A SpaceX felbocsátási szolgáltatásai, valamint további kereskedelmi és technológiai partnerségi lehetőségek is szóba kerültek. Mint ismert, Elon Musk – amellett, hogy a Tesla alapító-elnöke – a SpaceX űrkutatási vállalatnál is irányító pozíciót tölt be alapító-vezérigazgatóként.
A találkozó kapcsán Jászai Gellért, a cégcsoport elnöke hangsúlyozta, hogy a baráti légkörben folytatott megbeszélés az első fontos lépés a felek közötti együttműködés kiterjesztésében, amely jótékony hatással lehet az új technológiák meghonosításában, illetve a tengeren túli gazdasági kapcsolatok fejlesztésében.
A 4iG részvényei a cég harmadik negyedéves gyorsjelentését követően már egyébként is kismértékben erősödtek. A november végi 792 forintról hétfő estig 18 forinttal, 810 forintig drágulva.