Manipulálta a piacot, bírságot kapott a magyar tőzsdei cég
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból folytatott piacfelügyeleti eljárása azt vizsgálta, hogy a PannEr- részvénnyel folytatott tőzsdei kereskedés során 2022 januárjától sérültek-e a piaci visszaélések tilalmára vonatkozó európai uniós rendelet (MAR) előírásai. A pénzügyi felügyelet megállapította, hogy a társaság közgyűlése 2022 áprilisában jelentős arányú saját részvény visszavásárlására hatalmazta fel a társaság igazgatóságát. Az erről szóló közgyűlési határozatot a kibocsátó jogszabályszerűen meg is jelentette az MNB hivatalos közzétételi portálján.

Visszás részvény-visszavásárlási program
A vizsgálat ugyanakkor feltárta, hogy a PannErgy 2022 májusa és 2023 decembere között olyan volumenű vételi megbízást adott be a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) saját részvényeire, hogy az azok alapján létrejött ügyletek
- 112 kereskedési napon át meghaladták a PannErgy-részvény adott napi teljes forgalmának 50 százalékát,
- 40 kereskedési napon a 75 százalékát,
- 12 kereskedési napon pedig a 90 százalékát.
Az MNB kizárólag azon, szokásos tőkepiaci kereskedéstől eltérő magatartásformákat szankcionálja, amelyek az észszerűen eljáró befektetők befektetési döntéseinek befolyásolására alkalmasak lehetnek. Ezért a PannErgy ügyletei közül kiszűrte azokat, amelyek paraméterei kirívóan eltértek a szokásos tőzsdei kereskedés jellemzőitől.
A jogsértést megvalósító megbízások – a MAR előírásait megsértve – hamis vagy félrevezető jelzést közvetíthettek a PannErgy-részvény tőzsdei kereskedési forgalmának alakulásáról, így sértve a pénzügyi eszközök kereskedésének tisztaságát, átláthatóságát, s ezáltal a tőkepiac integritását. E magatartás kifejezetten alkalmas volt arra, hogy hamis benyomást keltsen a befektetőkben a részvény valós piaci megítéléséről.
Az MNB e jogsértés kapcsán felhívja a figyelmet a MAR 5. cikkében szabályozott, a részvény-visszavásárlási programokra vonatkozó mentesség intézményére. Az ott megjelölt, valamint a kapcsolódó uniós rendeletben szereplő szabályoknak történő maradéktalan megfelelés esetében ugyanis az adott kibocsátó a saját részvények visszavásárlása kapcsán mentesül a bennfentes kereskedelem és a piaci manipuláció tilalma alól. Jelen esetben ugyanakkor az MNB azt állapította meg, hogy a kibocsátó – az erre utaló nyilvános kommunikációja ellenére – a MAR szerinti részvény-visszavásárlási programot ténylegesen nem indított, valójában tehát a piaci manipuláció alóli mentességet biztosító rezsim korlátain kívül cselekedett.
Ha egy kibocsátó – mint az jelen esetben is történt – a MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási program keretein kívül vásárol saját részvényeket, az természetesen nem minősül automatikusan piaci manipulációnak. A nevezett uniós szabályoknak való maradéktalan megfelelés hiányában azonban a kibocsátók a saját részvényeik visszavásárlása kapcsán már nem mentesülnek a jogszabály erejénél fogva a piaci visszaélés tilalma alól, tőzsdei tevékenységüket tehát az általános szabályok szerint kell megítélni.
Kiemelten fontos tehát, hogy a kibocsátók a saját részvényekkel lebonyolított, MAR 5. cikke szerinti részvény-visszavásárlási programon kívüli ügyleteikben a piaci manipulációt generálisan tiltó jogszabályi rendelkezésekre tekintettel fokozott figyelemmel járjanak el. Önmagában a tény, hogy a tranzakciók objektíven hamis vagy félrevezető jelzéseket ad(hat)tak az adott pénzügyi eszköz kínálata, kereslete vagy ára tekintetében, megállapíthatóvá teszi a piaci manipulációt.
Tízmilliós bírság és feljelentés is vár a PannErgyre
Az MNB mindezek okán megtiltotta a PannErgynek a piaci manipulációra vonatkozó rendelkezések ismételt megsértését, emiatt 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki rá, és tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést tesz.
A bírságösszeg megállapításánál súlyosító körülménynek számított, hogy a kibocsátó cselekményét a tőzsdére bevezetett nyilvános értékpapír kibocsátójaként követte el, ismétlődő jelleggel, több hónapon át. A jogsértés időszakában ráadásul a PannErgy-részvény a Prémium tőzsdei kategóriába tartozott, s szerepelt a BUX és a Bumix indexkosárban is.


