Hamarosan ismét átlépheti a 100 ezer dolláros lélektani határt a bitcoin árfolyama, mely az újévet egyértelmű emelkedéssel kezdte a 2024 végi, átmenetinek bizonyuló tőkekivonási hullámot követően.
A befektetők december utolsó heteiben egyértelmű kockázatminimalizálásba kezdtek a kriptopiacon, miután mind tokenjeiktől, mind ETF-jeiktől lendületesen szabadultak meg december végén – az eladói nyomás olyan jelentős mértéket öltött, hogy az amerikai tőzsdén kereskedett bitcoinalapok december 19-én abszolút rekordot jelentő 680 millió dollárnyi nettó tőkét vesztettek el kezelésük alól.
Az új évvel azonban ismét visszatért a kriptopiacra az a lendület,
ami Donald Trump november 5-i győzelme óta jellemezte a szektort, sőt, egyenesen történelmi árfolyamcsúcsig is tolta a legnagyobb kriptodeviza jegyzését. A bitcoin ETF-jei január 3-án történetük ötödik legjobb napját élték meg, miután a Bloomberg adatai szerint 908 millió dollárral tudták növelni kezelt tőkéjük mennyiségét, egyértelműen lezárva ezzel a negatív trendet.
Ez a trendforduló pedig a bitcoin árfolyamán is meglátszik : a token december közepén elért 108 ezer dolláros árfolyamcsúcsáról lefordulva az óév végére 13,5 százalék körüli mínuszba csúszott, majd január elsejével hirtelen magára talált a jegyzés, az év első hetében pedig 5,66 százalékot menetelt a kurzus, másfél hónapja nem látott lendületről téve ezzel tanúbizonyságot az alternatív devizapiac legnagyobb szereplőjének háza táján.
A bitcoin felfutása pedig a második legnagyobb kriptodevizát, az ethert is magával húzta, mely 9 százalékkal erősödött az idén, ahogy a legnagyobb mémcoin, az Elon Musk által sokat emlegetett dogecoin is jó formába lendült, 18 százalékkal kerülve feljebb az idén.
A kriptopiaci optimizmus hosszabb távú fennmaradásához elengedhetetlen lesz, hogy Trump inkább előbb, mintsem utóbb elkezdje beváltani azokat az ígéreteit, amiket a szektor befektetői felé tett a választási hajrában szavazataik megszerzése érdekében. A republikánus politikus többek között vállalta, hogy létrehoz egy stratégiai bitcointartalékot az Egyesült Államokban, és hogy mind felügyeleti, mind szabályozási oldalról igyekszik majd egyengetni a kriptodevizák útját az országban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.