Története legjobb évén van túl a kriptopiac, melyről 2024 végével már egyértelműen ki kell jelenteni, hogy szerves részévé vált a globális tőkepiacnak, intézményesülése pedig lassan már a legkeményvonalasabb bitcoinszkeptikusokat is meggyőzheti arról, hogy a blokklánc technológiában és a kriptodevizákban úgy általában, igenis van potenciál − pénzkereseti lehetőség ugyanakkor egészen biztosan.
A bitcoin-ETF-ek január eleji elindulásától az áprilisi blokkjutalom-felezésen és a nyár közepi ethereum-ETF nyitányon át a novemberi elnökválasztásig sorra érkeztek a jó hírek a kriptopiac számára, ennek megfelelően pedig a digitális devizák a legnagyobbtól a mémekig gyakorlatilag mind új és új történelmi árfolyamcsúcsokig meneteltek a 2024-es év során. A bitcoin december elején ennek megfelelően áttörte a 100 ezer dolláros lélektani határt, majd fölötte stabilizálódni is tudott, erős ellenállásnak innen felfelé a 110 ezres szint bizonyult.
Hasonlóan erős éve volt a kettes számú kriptoeszköznek, az ethereumnak is: ez a token ugyan történelmi árfolyamcsúcsát az idén nem tudta megdönteni, piaci kapitalizációt félezermilliárd dollár környékére emelte − többször is. Az ether ugyanis nagyon erősen kezdte az évet, négyezer dollár környékére ralizott, majd onnan fél év alatt gyakorlatilag felére szakadt a jegyzés. A novemberi elnökválasztás dagálya ugyanakkor az ethert is megemelte, a token így a négyezer dolláros árfolyamszint környékén jár december második felében, 70 százalékot erősödve az idén.
De erős évük volt a mémcoinoknak és a kisebb tokeneknek egyaránt: az Elon Musk által sokat emlegetett dogecoin például járt 400 százalék feletti éves pluszban is az idén, a pepe 1700 százalékot ment 2024-ben, a viccvilágon kívül pedig erős éve volt a ripple-nek is, mely 350 százalékot menetelt az év elejétől mérten.
A kirobbanóan erős év után pedig, ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor a 2025-ös is egy történelmi esztendő lesz a szektor számára. Donald Trump elnöksége ugyanis az elemzők és a piaci szereplők szerint egyértelműen hatalmas lökést adhat majd a kriptopiac további intézményesülési törekvéseinek, a republikánus politikus tervei, többek közt
mindenféleképpen jót tehetnek majd nemcsak a bitcoin árfolyamának, hanem a teljes kriptopiac egészének is. A szektornak már az nagy siker, hogy Gary Gensler, a tőzsdefelügyelet élesen kriptoellenes vezetője január 20-tól lemondott posztjáról, helyére Trump pedig egy kifejezetten kriptopárti szakértőt ültet majd, de a piac számára az igazi siker az lehet, hogy Trump maga mellé vesz egy kifejezetten kriptopiaccal és digitális innovációval foglalkozó fehér házi tanácsadót is, aki testközelből egyengetheti majd a szektor útját az Ovális Iroda közvetlen szomszédságából.
Az elemzők a bitcoinra és a kriptopiac szereplőire úgy általánosságában nem adnak meg célárakat, így azt nem lehet pontosan belőni, milyen magasságokat érhetnek el a szektor szereplői a 2025-ös évben, az amerikai tőzsdén kereskedett bitcoinopciók alakulása alapján ugyanakkor azt látni, hogy a befektetők távolról sem zárják ki, hogy 2026-ra már a 176 ezer dolláros szintet környékezze majd a bitcoin.
Szintén érdekes lesz 2025-ben a bitcoin-ETF-ek tőkeáramlását figyelni: az intézményi befektetők elsősorban ugyanis a tőzsdén kereskedett alapokon keresztül veszik ki a részüket a kriptopiaci futamokból, hogy elkerüljék a közvetlen kriptodeviza-kitettség kockázatait, így amennyiben az alapok tőkéje tovább tudja folytatni idén megkezdett brutális növekedését, akkor viszonylag stabil támaszt tudhat majd maga alatt a token árfolyama.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.