
Osztalék: délről érkezhet az eurós pénzeső – jól fizet a „horvát OTP” és a „szlovén Richter” is
Nem kell messzire tekinteniük azoknak a befektetőknek, akik magas osztalékhozamú részvényeken fialtatnák pénzüket, de tartanak a forint további leértékelődésétől. Déli szomszédaink tőzsdéin ugyanis nincs hiány a bőkezű osztalékot fizető papírokból, melyek ráadásul eurós hozamokat kínálnak a kockázatvállaló befektetőknek.

A szlovén és a horvát tőzsdei cégek a tavalyihoz hasonló, sőt, akár azt meghaladó mértékű osztalékot fizethetnek ki idén az InterCapital előrejelzése alapján, amit a vállalatok javuló teljesítménye és pénzügyi eredményei mellett a jobb gazdasági helyzet is lehetővé tesz a brókercég szerint.
Ismerős cégek a régiós tőzsdéken
A horvát és a szlovén blue chipek zömét a klasszikus, értékalapú szektorok képviselői, így bankok és biztosítók, távközlési cégek, olajipari vállalatok és gyógyszergyártók adják. Ebben a tekintetben a déli szomszédok részvénypiaci kínálata hasonlít az OTP, Mol, Richter és Magyar Telekom négyessel fémjelzett pesti tőzsdéére.
Mivel a magyar tőkepiachoz hasonlóan a régió más tőzsdéi is relatíve olcsóak a nyugati, fejlett piacok tőzsdei árazásához mérten, így az itt jegyzett részvények felértékelődése előtt is lehet még tér az idén. A szlovén és a horvát nagypapírok némelyike emellett a kifejezetten nagyvonalú részvényesi juttatása miatt is vonzó lehet a befektetők számára.
Közel tízszázalékos eurós hozam a ljubljanai tőzsdén
Itt van rögtön a Telekom Slovenije, amely hagyományosan nyeresége 90 százalékát osztalékként fizeti ki, a tavalyi javuló teljesítménye után pedig 16 százalékkal nagyobb kifizetés érkezhet a távközlési cégtől, melynek részvényei ez alapján 9 százalék feletti osztalékhozammal kecsegtetnek.
Hasonlóan kiemelkedő osztalékra van kilátás a szlovén vegyipari óriásnál is. A Cinkana Celje 20 millió eurós nettó eredménnyel zárhatta az előző évet, osztalékpolitikájának részeként pedig ennek felét osztja szét részvényesei között. Ez a jelenlegi árfolyam mellett 9 százalékos hozamot jelent.
Nagy osztalék várható az OTP, a Mol és a Richter szlovén riválisától is
Nagyon vonzó osztalékkal rukkolhat elő 2025-ben az OTP szlovén versenytársa, a Nova Ljubljanska Banka is. A hitelező 45 százalékra srófolhatja fel a tavalyi profitjának részvényeseknek kiutalható részét az InterCapital várakozásai szerint, ezzel számolva pedig 8,5 százalékos osztalékhozammal foroghatnak a részvényei.
A délszláv országok üzemanyagpiacán a Mollal is konkuráló Petrol osztaléka körül még vannak bizonytalanságok, az energetikai cégtől ugyanakkor így is javuló profitabilitást és két számjegyű osztalékemelést várnak a szakértők, ami 6,4 százalékos osztalékot hozhat majd a részvényt a jelenlegi árfolyamon megvásárlóknak.
A Richter szlovén szektortársaként ismert Krka is hagyományosan gáláns a részvényesi juttatásokkal, és 2025-ben is nyeresége 65 százalékának kifizetését célozza. A gyógyszergyártó 5 százalékkal toldhatja meg a 2024-es osztalékot, ami alapján 5,6 százalékos hozamra van kilátás a gyógyszergyártónál.
Horvátországban is érdemes szétnézni a hozamokért
A horvát tőzsde osztalékcsászárja a helyi postabank, a Hrvatska Postanska Banka lehet idén. A pénzintézet két részletben összesen csaknem 24 eurót fizet ki részvényenként már januárban. A 7,7 százalékos osztalékhozam javarészt az államkasszát gyarapítja, a bank ugyanis többségében horvát állami tulajdonban van.
A zágrábi börze papírjai közül – osztalékszempontól – vonzónak tűnik még a távközlési piacon érdekelt Ericsson NT és a diverzifikált portfólióval rendelkező, turisztikai, élelmiszeripari és biztosítási üzletággal is bíró Adris Group is.





