A Volvo tehergépjárművek piacán tapasztalt növekedést figyelemmel kísérve, a Rába csoport szintén kedvező, bár nem szignifikáns mértékű jeleket észlel a legfrissebb vevői lehívás-előrejelzések kapcsán – árulta el a Világgazdaság kérdésére Hetzmann Béla, a Rába Járműipari Holding vezérigazgatója.
A Rába tapasztalatai a prognosztizált piaci növekedéssel kapcsolatos optimizmust még nem tükrözik vissza. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az előrejelzések a vevők részéről is folyamatos mozgásban vannak, és az év eleji forecastok jellemzően nagyobb kilengést mutatnak, mint a későbbiek.
Vevőink közzétett jelentései ugyanakkor tovább erősítik a jövőbeli pozitív piaci trendekbe vetett bizalmunkat ebben a szegmensben és a mielőbbi trendforduló iránti várakozásunkat.
A vezérigazgatót azért kérdeztük, mert a győri holding részvényei szolgáltatták a hét legnagyobb meglepetését a BÉT-en.
Miután január 23-án a holding bejelentette, hogy mintegy bruttó 7 milliárd forintos rendkívüli árbevételre tett szert győri belvárosi ingatlanai értékesítéséből , addigi 1250 forintos kurzusáról hegymenetbe kezdett a papír, és csütörtökön már 1600 forinton búcsúzott a tőzsdeparkettől. Ergo egy hét alatt 28 százalékos volt a felértékelődés, csütörtökön pedig egy nap alatt 18 százalékot menetelt a részvény.
Szintén a szektort érintő hír volt e hét szerdán, hogy kedvezőbb szelek kezdtek fújdogálni az európai teherautó-gyártók háza táján is. A svéd Volvo Trucks ugyanis élénkülő keresletről számolt be negyedik negyedéves gyorsjelentésében, illetve végre Brüsszel is foglalkozni kezdett a szegmens problémáival.
Hetzmann Béla a válaszához hozzátette, hogy bár a Volvo 2024-es jelentése szerint a tehergépjárművek piacán az utolsó negyedévben, a 2023. év negyedik negyedévéhez viszonyítva valóban jelentős növekedés tapasztalható, és ez az erős negyedéves teljesítmény bizakodásra ad okot a szektor jövőbeni kilátásai kapcsán, ám az sem elhanyagolható adat, hogy az egész évre vetítve tavaly a járműgyártás volumene alacsonyabb volt, mint az azt megelőző évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.