A tavalyi év utolsó negyedévében 14183 autó adott el a Rivian, jócskán felülmúlva a 13 ezer szállításról szóló elemzői várakozásokat. Az elektromosautó-gyártó éves szinten 51 579 járművet adott el és arról is beszámolt, hogy véget ért a gyártást visszafogó hiány az R1 és RCV platfrmok alkatrészeiből.
A pénteki bejelentés hatására a Rivian árfolyama 18 százalékot erősödött, igaz, ez még mindig azt jelenti, hogy a vállalat részvényei több mint 23 százalékot vesztettek értékükből egyetlen év alatt.
A Rivian jó eredményei annak a fényében meglepőnek tűnhetnek, hogy egy nappal korábban a Tesla – történetében először – az éves eladások visszaeséséről számolt be – idézi fel a Marketwatch. Azonban míg Elon Musk cégénél a kereslet elpárolgása fogta vissza az eladásokat,
a Rivian tavalyi gondjai főként az alkatrészhiányra vezethetők vissza, ami miatt a cég nem tudott elegendő autót gyártani az elmúlt év jelentős részében.
Az alkatrészhiány miatt 2024-ben a Rivian csak 49476 autót tudott legyártani, 13 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
December elején a Rivian bejelentette azt is, hogy töltőhálózatot hoz létre, melyet más márkák autói is használhatnak, és mely felsőkategóriás lounge-okat is tartalmaz majd. A tervek szerint 600 helyszínen mintegy 3500 töltőt telepítenek majd. Az amerikai autógyártó ugyanakkor aggódhat az elektromos autók vásárlását ösztönző támogatások várható eltörlése miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.