A Deutsche Telekom részvényárfolyama a délelőtti enyhe mínuszból csaknem 2 százalékkal kilőve, közel negyed évszázada nem látott 31,4 eurós magasságba ért, míg egyesült államokbeli leánya, a T-Mobile US kurzusa 8,48 százalékkal, 240 dollárra ugrott az amerikai tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, miután a tengerentúli cég közzétette negyedik negyedéves beszámolóját.
A gyorsjelentésben ugyanis arról számolt be, hogy a tavalyi év utolsó három hónapos periódusában 2 millió új ügyfélre tett szert, fölényesen felülmúlva az 1,6 milliós piaci várakozásokat.
A meredek emelkedés pedig várhatóan az új évben is folytatódik. A nettó ügyfélszám növekedése várhatóan eléri az 5,5-6 milliót.
A T-Mobile még sohasem adott ki ilyen magas előrejelzést. Az elemzők korábban 5,2 millió új ügyfélre számítottak. Tavaly, az év egészében egyébként 6,1 millió új előfizetővel gyarapodott a T-Mobile-ügyfelek tábora.
Eközben a forgalom éves összehasonlításban 7 százalékkal, 21,9 milliárd dollárra nőtt a negyedik negyedévben, holott az előrejelzés csupán 21,4 milliárd dollárra szólt, míg
az egy részvényre jutó eredmény az elemzői becsléseket 0,29 dollárral meghaladva, 2,57 dollárra emelkedett.
A teljes nettó nyereség csaknem 50 százalékkal, 3 milliárd dollárra duzzadt. Az év egészét tekintve pedig a bő harmadával, 11,3 milliárd dollárra emelkedett.
Tavaly minden eddiginél több új előfizető szerződött hozzánk, és minden idők legalacsonyabb éves elvándorlási arányát regisztráltuk. Ennek köszönhetően pedig már a harmadik egymást követő évben bővültünk több mint 3 millió ügyféllel. Most erre a hihetetlen lendületre építünk, és 2025 még izgalmasabbnak ígérkezik
– értékelt Mike Sievert, a T-Mobile vezérigazgatója.
Azt a bizonyos izgalmat pedig a vállalat azzal is fokozza, hogy 2025-re meglepően magas, 17,3-18 milliárd dolláros korrigált szabad cash flow-t céloz meg, szemben az előző évi 17 milliárd dollárral. Az elemzők a sáv alsó végén lévő értékre számítottak ennél a kulcsfontosságú számnál, amely a vállalat osztalékfizetési és részvény-visszavásárlási képességét jelzi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.