Amerika hétfőn zárva, míg Ázsiában kedvező volt a hajnali hangulat. A pénteki csúcsdöntés után iránykeresést hozhat a hét eleje a pesti tőzsdeparketten. Meglepően frissen pattant reggel a Telekom, míg a Richter izgalmas szinteken mozog. A forint pedig az erős oldalon kezdett.
Pénteken emelkedéssel zártak a tengerentúli tőzsdék. A széles piacot leképező S&P 500 index 1 százalékkal, a klasszikus Dow Jones 0,78 százalékkal, míg a technológiai fókuszú Nasdaq Composite 1,51 százalékkal került feljebb. A 10 éves referencia állampapír hozama pedig 4,63 százalékon áll. Hétfőn a Martin Luther King emléknap miatt nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban, ám a befektetők mégsem pihennek, a piac Donald Trump beiktatására figyel.
Hétfőn hajnalban Ázsiában kedvező volt a befektetői hangulat.
A honkongi Hang Seng 2,03 százalékos, a kontinentális Shanghai Composite 0,18 százalékos, míg a japán Nikkei 1,22 százalékos pluszba lendült.
Az európai határidős mozgások mérsékelt emelkedésre utalnak.
Pénteken újabb történelmi csúcsot ért el a pesti parkett vezető részvényindexe, ezúttal 85 228 pontnál. Az OTP és a Magyar Telekom teljesített jól. Míg a lemaradó Richter izgalmas szinteken mozog, benne van a pakliban a kitörés lehetősége. A mai kereskedés iránykereséssel indulhat, de nem lehet kizárni, hogy megtámadja a pénteki csúcsot a BUX.
Hétfőn reggel egészen enyhe pluszban, 84 936 ponton nyitott a BUX.
Az OTP egyharmad százalékos mínusszal, 23 680 forinton startolt.
A Mol 0,14 százalékos plusszak 2 890 forinton indította a napot.
A Richter 0,28 százalékos pluszban 10 730 forintnál kezdett. Itt a tavaly október óta tartó
csökkenő trendvonalat érdemes figyelni 10 800 forintnál.
Meglepően friss a Magyar Telekom, mely gyakran átalussza tőzsdenyitást, ám ezúttal
közel 1 százalékot pattant,
s 1374 forinton nyitott.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Fontos szinteknél kezdi a hetet az euró-forint árfolyama. A pénteki kereskedésben a 414-es ellenállásnál akadt el a forintgyengülés, majd
korrekció indult az erős oldalon.
Most a 30 napos mozgóátlagra érdemes figyelni, mely 411,83-nál képez támaszt, alatta az 50 napos mozgóátlag húzódik 411,44-nél. A hétfői tőzsdenyitáskor 412,4 közelében mozgott az euró-forint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.