A német gazdaság utoljára 2022 első negyedévében tudott érdemben növekedni, és eddig a kilátások sem voltak ennél optimistábbak. A befektetők az elmúlt években nem csak általánosságban a gazdasági recessziós hatások miatt kerülték a német vegyipari részvényeket. Az alulteljesítés egyik legfontosabb oka az lehetett, hogy ez az iparág energiaintenzív, így közvetlenül érinti a magasabb földgázár.
Bár az elektromos járművek piacának növekedése eleinte hatalmas lendületet kapott, de mostanra lassulni látszik az e-autós forradalom. A BASF pedig korábban azt tervezte, hogy globális ellátási hálózatot hoz létre az akkumulátorokhoz szükséges katódanyagok gyártására. Ez derült ki a vállalat szóvivőjének a WirtschaftsWoche-nak adott nyilatkozatából 2024 nyarán. Ez a kezdeményezés volt az egyik legnagyobb beruházási projektjük, amely mellett egy új, 10 milliárd eurós vegyipari komplexum építése is szerepelt Kínában. A vállalatnak alkalmazkodnia kell a piaci trendekhez, például alternatív akkumulátortechnológiák fejlesztésével vagy költségoptimalizálással, hogy fenntartsa versenyképességét az iparágban.
Viszonylag könnyen összeállítható az a lista, hogy miért profitálhat a BASF a béketárgyalások esetleges sikeréből. A háború alatti bizonytalanság miatt több iparág – például az autógyártás, az építőipar és az elektronikai ipar – visszafogta megrendeléseit. Egy békés időszakban ezek az ágazatok újra növekedési pályára állhatnak, ami növeli a BASF számára a vegyipari alapanyagok iránti keresletet. A BASF számos kelet-európai ügyfelet szolgál ki, és ha Ukrajna újjáépítésbe kezd, az jelentős keresletet generálhat az építőipari vegyszerek, festékek, műanyagok és egyéb vegyipari termékek iránt. A stabilizálódó geopolitikai helyzet csökkentheti az energiaárakat, az alapanyagok beszerzési költségeit és javíthatja a BASF gyártási hatékonyságát.
A másik oldalról a békemegállapodáson még csak most kezdtek el dolgozni, a siker nem garantált. Az akkumulátorgyártás egyik fő kihívása a nyersanyagárak volatilitása (pl. lítium, nikkel, kobalt), amelyet a BASF is felhasznál. Ha az akkumulátorok ára magas marad és a keresleti viszonyok sem változnak, az autógyártók kevesebb megrendelést adhatnak a BASF-nek. Hatalmas konglomerátumként a BASF nehezebben reagál olyan piaci változásokra, mint amilyet az elektromos autók értékesítésében is láttunk.
Németország az Egyesült Államokba irányuló exportjában a vegyipari termékek képviselik a legnagyobb arányt. Ezért a közeljövőben bejelentendő, Európát célzó vámváltozások esetében a BASF és a Bayer is a célkeresztben van. A Julius Baer 2024. novemberi elemzése szerint (Slight Q3 miss, but full-year outlook better than feared, Philipp Lienhard) az USA-ból származik a BASF teljes értékesítési bevételének 23 százaléka és a gazdasági lassulással küzdő Kína 13 százalékot képvisel. Ha ezek a bevételek valamilyen ok miatt még inkább visszaesnek, akkor a vállalat az összértékesítés negyedét kitevő európai bevételrészre kell, hogy fókuszáljon.
Összességében tehát vegyesnek mondható a kép. A kihívásokra válaszolva a BASF célja, hogy 2025 és 2028 között legalább 12 milliárd eurót juttasson vissza a részvényeseknek osztalék és részvény-visszavásárlás formájában. Ebből évente mintegy 2 milliárd euró osztalékot terveznek fizetni, ami részvényenként legalább 2,25 eurót jelent. Ez a korábbi, 2023-as 3,40 euróhoz képest jelentős csökkenés, de az osztalék visszavágása és a januárban bejelentett költségcsökkentési program segíthetik a BASF átalakulását.
A BASF új stratégiája és a részvényesi juttatások iránti elkötelezettsége követésre érdemessé teheti a vállalat részvényeit a befektetők számára, de a közvetlen és közvetett geopolitikai hatások jelentősen módosíthatják a most pozitívnak látszó képet. Érdemes a kiválasztásban arra is figyelni, hogy a múltbeli, különösen rövid távú hozamok nem jelentenek indikációt a jövőre nézve.
A jelen írásban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! A jelen írásban foglaltak célja kizárólag tájékoztató jellegű információk közlése a befektetőkkel és azt a PFN Prestige Financial Zrt., az Erste Befektetési Zrt. közvetítőjeként készítette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.