Ömlött a magyarok pénze az értékpapírokba 2025-ben, és aki csak tehette, elkerülte, hogy adóznia kelljen a hozamuk után. Hatalmasat ugrott azoknak a speciális számláknak a száma, amelyekkel ezt el lehet érni, már csaknem 400 ezer van belőlük. Tömegesen lehetnek olyan pénzesebb befektetőknek, akiknek akár 6 ilyenjük is van egyszerre – írja elemzésében a Bank360.hu.
A múlt év végére sosem látott magasságokba emelkedett a hazai kisbefektetők értékpapírokban lévő vagyona. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a háztartások több mint 32 ezer milliárd forintnyi értékpapírt birtokoltak, ebből 27 818,7 milliárdnyi volt a magyarországi kibocsátású, a többi külföldi papír volt. A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.
Az év elején az is kiderült, hogy az állampapírok nagy része a kifejezetten vagyonos befektetők kezében van. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter januári tájékoztatása szerint összesen 822 ezer lakossági állampapír-tulajdonos van, ezek több mint felének 5 millió forintnál kevesebb megtakarítása van ilyen értékpapírokban. A teljes lakossági állampapír-állomány alig tizede van ilyen kis megtakarítással rendelkezők kezében. Eközben
van nagyjából 11 ezer olyan befektető, aki 100 millió forintnál is több pénzt tart a magyar állam által kibocsátott lakossági értékpapírokban, ennek a felső tízezernek a kezében van az állomány mintegy negyede.
A húsz legnagyobb befektetőnek 151 milliárd forintja van állampapírban, vagyis fejenként átlagosan több mint 7,5 milliárd forinttal hitelezik az államot.
Valószínűleg hasonlóak lehetnek az arányok a többi értékpapírnál is, vagyis ugyancsak a vagyonos réteg kezében lehetnek a befektetési alapok, a vállalati kötvények és a részvények többsége, a külföldi értékpapírokról nem is beszélve. Hazai banki kötvényekben 620 milliárd forintot tartottak a háztartások az év végén, ennek több mint a felét devizakötvényekben, ami szintén a kifejezetten nagy megtakarítással rendelkező privátbanki ügyfelek jellemző befektetése. Másféle vállalati kötvényekben 27 milliárd forintot tartott a lakosság, ebből a fajta – egyébként meglehetősen kockázatos – befektetésből a 10 évvel ezelőtti Quaestor-csőd óta a lakossági befektetők nem igazán kérnek.
A befektetési alapok viszont annál népszerűbbek,
a hazai alapok decemberben több mint 200 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítást vonzottak, a kisbefektetők kezében lévő állomány így 11 200 milliárd forint fölé emelkedett.
Külföldi alapokban ezen felül 2350 milliárd forintot tartott a magyar lakosság, főleg a vélhetően nagyobb megtakarításokkal rendelkező szelete. Mindkét adat rekord, ahogyan a külföldi kötvényekben lévő lakossági vagyon is, amely megközelítette a 950 milliárd forintot.
A csúcson lévő hazai részvénypiacba is többen beszálltak, főleg, hogy decemberben új cég, a Gránit Bank is debütált a Budapesti Értéktőzsdén.
A háztartások magyarországi részvényekben lévő megtakarításainak értéke az év végére átlépte a 2 ezer milliárd forintos lélektani határt. ebből 1140 milliárd volt a banki részvény, amelynek a nagy része OTP-papír lehet még mindig.
A Gránit részvényeiből 11,5 milliárd forint értékben jegyeztek kisbefektetők. Külföldi részvényekben is rekordösszeget, 907 milliárd forintot tartottak a háztartások az év végén.
Az is kiderült az MNB adataiból, hogy egyre többen menekítik a kamatadó és a szociális hozzájárulási adó elől tartós befektetési számlára (TBSZ) vagy nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) az értékpapírjaikat. A befektetési alapok hozamát 15 százalékos kamatató és – az ingatlanalapok kivételével – 13 százalékos szociális hozzájárulási adó is terheli, de más befektetések árfolyamnyeresége után is beszedi a 15 százalékos adót az állam.
Az év végén azonban már 386 555 TBSZ volt Magyarországon, 87 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ezeken a számlákon 6176,5 milliárd forint megtakarítás halmozódott fel, 42 százalékkal több, mint 2023 végén, mindkét adat hatalmas rekord.
Bár a TBSZ-t már 25 ezer forinttal is meg lehet nyitni, a konstrukciót jellemzően a gazdagok használják, egy átlagos számlán ugyanis 16 millió forintnyi értékpapír van.
A privátbanki ügyfeleknek pedig jellemzően nem egy, hanem 6 számlájuk van fejenként, hiszen a TBSZ-ből naptári évenként újat kell nyitni, vagyis a pénzügyileg tudatos ügyfeleknek általában van egy aktuális gyűjtőévben nyitott számlájuk, emellett öt másik, amelyeket az elmúlt években nyitottak – írja le az adókedvezményt a legprofibban kihasználók módszerét Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.
A NYESZ-nek is lendületet adott a kamatokra és hozamokra kivetett magas adóteher. A negyedik nyugdíjpillér lassan sorvadozott, a szocho bevezetése előtt már csupán 89,2 ezer ilyen számlát vezettek a befektetési szolgáltatók. Azóta viszont több mint 7 ezerrel nőtt a NYESZ-ek száma, a rajtuk lévő vagyon pedig 575 milliárd forintos rekordon áll, vagyis csaknem 6 millió forint az átlagos egyenleg.
A Bank360.hu emlékeztet rá, hogy ehhez képest a szintén
az időskori pénzügyi biztonságot szolgáló önkéntes nyugdíjpénztárakban az átlagos megtakarítás összege csupán kétmillió forint körül van.
Igaz, ezt az átlagot lehúzza az a több százezer tag, akinek csekély összeg van a számláján, és sokan közülük ezt nem is gyarapítják. A pénztárakban lévő megtakarításokat ráadásul az idén apaszthatja az a lehetőség, hogy a tagok egy évig adómentesen elkölthetik akár a teljes 2024. szeptember végi egyenlegüket lakásvásárlásra, jelzálogkölcsön törlesztésére vagy előtörlesztésére, felhasználhatják önerőként lakáshitel mellé. Továbbá lehet a pénzből építkezni, felújítani és telket vásárolni is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.