Az OTP árfolyama 5,5 százalékkal, 24 850 forintig ralizott a csütörtöki kereskedésben, a bankpapír forgalma messze átlag feletti, 15 milliárd forintos volt két órával a kereskedés vége előtt. A Richter is hegymenetbe kapcsolt, a gyógyszeripari nagyvállalat 2 százalékos napi pluszban, 10 310 forinton jár fél négy körül.
Konkrét jó hír egyik vállalattól sem érkezett sem tegnap zárás után, sem ma kora reggel, ezért sokak számára meglepő lehetett a mai futam, főleg, hogy az OTP-től nem megszokott a napi 5,5 százalékos rali. A háttérben pedig nem is cégspecifikus okok állnak, hanem Donald Trump: Nagy András, az Erste részvényelemzője a VG-nek elmondta, a hatalmas futam mögött a visszatérő elnök friss bejelentése állhat,
amely szerint az amerikaiak jövő héten bemutatják az ukrajnai háború lezárását célzó béketervüket,
ez pedig leemeli az immár három éve tartó geopolitikai nyomást a régiós részvénypiacokról.
Az OTP együtt emelkedik az osztrák piacon jegyzett Raiffeisennel, ez is azt támasztja alá, hogy a térséget érintő geopolitikai feszültség csökkenése hajtja a futamot. Mindkét banknak jelentős kitettsége van a háborúzó országokban, a harcok megszűnése hatalmas lökést adhat nekik
– emelte ki a szakértő.
Nagy András rámutatott: az OTP iránti bődületes, 15 milliárd forint feletti forgalom is a megnövekedett nemzetközi érdeklődést támasztja alá.
A szakértő hozzátette, a Richter is nagy lendületre kapott, a gyógyszercég futama viszont nem feltétlenül a geopolitikai enyhülésnek tudható be, hanem annak, hogy az AbbVie, a cég amerikai partnere kissé pesszimista kilátásainak negatív tőkepiaci hatása a múlt hét végén kiárazódott, továbbá az, hogy a papír elérte a 200 napos mozgóátlagot, mely erős támaszként szolgált, és visszafordította a csúszást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.