Elvesztette a vonzerejét a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP), miközben egyre magasabb inflációs adatok látnak napvilágot Magyarországon – írja a Bank360.
A tavaly év végén még 7 ezermilliárd forint körüli PMÁP-állomány az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint mostanra 6550 milliárd forintra csökkent. Új kereslet alig van már a papírra, a múlt héten eladott 141,6 milliárd forintnyi lakossági állampapírból mindössze 2,6 milliárd volt PMÁP.
Pedig a PMÁP akár ígéretes befektetés is lehet hosszabb távon, ha emelkedik az infláció. Márpedig az idén napvilágot látott adatok egyelőre ezt vetítik előre, hiszen januárban 5,5, februárban 5,6 százalékos volt az áremelkedés üteme.
A 2025-re vonatkozó inflációs várakozások egyre magasabbak, több elemző már az egész évre 5 százalék feletti áremelkedést vár.
Jelenleg egyetlen PMÁP-sorozatot lehet jegyezni, a 2032/J-t, ennek a kamata most 7,9 százalékos, április 22-től viszont csupán a tavalyi 3,7 százalékos infláció fölött 0,5 százalékos kamatot fog fizetni, vagyis 4,2 százalékot. 2026-ban azonban akár 6 százalékos vagy afölötti kamattal is kalkulálhatnak a befektetők. A többi PMÁP-sorozat kamata az infláció fölött 0,25–1,5 százalék között van, ennek alapján lehetnek olyan befektetők is, akik 2026-ban már 7 százalék körüli kamattal kalkulálhatnak, ha ilyen magas marad az idén az infláció.
Hosszabb távon már jóval nehezebb előre jelezni a várható áremelkedést. Ha a jegybanknak sikerül elérnie a 3 százalékos inflációs célját, akkor a 2032/J kötvény 2029-ig átlagosan 3,5, az utolsó három évben pedig 4 százalékos kamatot fizet majd, a többi PMÁP kamata pedig hosszabb távon 3,25–4,5 százalék között alakulhat.
Az, hogy érdemes-e megtartani a PMÁP-t, vagy jobban jár a befektető, ha másik állampapírra cseréli, egyrészt a váltás költségén múlik, másrészt a jövőben várható kamatokon. Ha valaki úgy kalkulál, hogy most átváltja az alacsony kamatozású PMÁP-t másik állampapírra, a Magyar Államkincstárnál 1 százalékot veszít a csere során. Ezt kell kitermelnie az elérhető többlethozamnak – hívja fel a figyelmet Herman Bernadett, a Bank360 szakértője.
Több PMÁP-sorozat esetében nem is kérdés, hogy ez könnyen teljesíthető, a 6,5 százalékos kamatú Fix MÁP várhatóan az idén és jövőre is többet fizethet majd, mint azok a PMÁP-k, amelyeknél az infláció fölötti kamatprémium kevesebb mint 1 százalékpont. Ha pedig 2026-ban tényleg teljesül a jegybanki 3 százalékos inflációs cél, akkor 3 év alatt még a legmagasabb extra kamattal kecsegtető PMÁP-kat is megveri a Fix MÁP.
A 3 hónapos diszkontkincstárjegyek (dkj) aukciós hozamához igazított kamatú Bónusz Magyar Állampapírok (BMÁP) is ígéretesebbek lehetnek a PMÁP-nál. Ezek most 1,25 százalékkal magasabb kamatot fizetnek, mint a 3 hónapos dkj, amelynek a hozama 6 százalék fölött van, és folyamatosan emelkedik. A legutóbbi aukción 6,16 százalékos átlaghozam alakult ki, holott két és fél hónapja, karácsony előtt még 5,2 százalékos átlaghozammal adott el három hónapos dkj-t az ÁKK. Mivel a 3 hónapos dkj hozama elég közel áll az alapkamathoz, amelynek csökkenésére az elemzők az idén már egyre kevésbé számítanak, a PMÁP-k BMÁP-re cserélése is jó ötlet lehet.
Hosszabb távon az új MÁP Plusz is magasabb kamatot ígér, mint a PMÁP-k, de azok, akik lejáratig tartanák a papírjaikat, intézményi állampapírokat is választhatnak az inflációkövető kötvények helyett.
Ezekről azonban nem árt tudni, hogy az árfolyamuk ingadozik, így azok, akik nem a lejáratig tartják az állampapírjaikat, a futamidő során árfolyamveszteséget is elszenvedhetnek.
Jelenleg az öt év múlva lejáró államkötvények 6,46 százalékos éves hozammal vásárolhatók meg a kincstárnál, tíz évre 6,62, 15 évre pedig akár 6,95 százalékos éves hozam is elérhető. Ezeket az állampapírokat a PMÁP-k csak akkor verhetik meg, ha egyáltalán nem sikerül megfékezni az inflációt a következő években.
Aki arra spekulál, hogy az idén átváltja a PMÁP-t más állampapírra, de jövőre, ha emelkedik a kamata, visszatenné a pénzt inflációt követő kötvénybe, annak kétszer is számolnia kell az 1 százalékos visszaváltási díjjal.
Herman Bernadett emlékeztet rá, hogy ez csak akkor úszható meg, ha MÁP Pluszt választ, mivel ez az állampapír a kamatfizetés hetében költségmentesen adható el. A Bank360 szakértője szerint a másik megoldás az, ha rövid futamidejű, például egy év múlva lejáró kötvényt vagy diszkontkincstárjegyet (dkj) vesz valaki. Egy év múlva lejáró kötvény 5,86, a dkj 5,75 százalékos hozammal érhető el.
Ahhoz persze, hogy 2026-ban beszállhasson valaki a PMÁP-ba, az is kell, hogy legyen ilyen sorozat. A jelenleg jegyezhető 2032/J jegyzését március 31-ig meghosszabbította az ÁKK, azt viszont nem tudni, áprilistól lesz-e új inflációkövető kamatozású lakossági álllampapír-sorozat, és ha igen, milyen kamatprémiummal.
Akik az állampapírjukból vagy annak kamatából származó pénzt másba akarják tenni, de biztos és előre látható befektetést akarnak, vagy például még kivárnak, és rövidebb időre akarják lekötni a megtakarításukat, szétnézhetnek a bankok betéti ajánlatai között is. A pénzintézetek többsége szinte egyáltalában nem kínál kamatot a nála lekötés nélkül tartott vagy lekötött pénzekre. Néhány bank azonban az inflációval összemérhető vagy azt meghaladó kamatot kínál, bár ezek után adót kell fizetni.
A Cetelem Takarékszámla lekötés nélkül évi 4 százalékos, 12 hónapos lekötésre 5,75, kétévesre évi 5,25 százalékos kamatot ad. A Gránit Bank eBank betétje 3 hónapos lekötésre 6,5 százalékot, a KamatMax betétje pedig 6 hónapra 5,0 százalékot kínál. A jegybanki alapkamattal változó KamatMax Plusz 12 hónapra jelenleg 4,75 százalékot ad. A Gránitnak van egy kombinált ajánlata is: a Hozampáros betétnél 4 hónapra évi 8 százalékos a kamat, amelyet akkor lehet megkapni, ha a betéttel megegyező összegért befektetési jegyet vásárol az ügyfél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.