Kisebb csökkenéssel indult a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a befektetők a kijózanító hazai GDP-adatra reagálnak, miközben az európai és amerikai gazdaság bővüléséről szóló adatokra várnak.
A BUX 0,2 százalékkal, 92 672 pontra ereszkedett a tőzsderajtot követően. A blue chipek felemásan kezdték a napot. Az OTP kurzusa 0,7 százalékkal, 26 340 forintra esett, a Richter részvényei 10 870 forinton stagnálnak. A Mol 0,3 százalékkal, 3028 forintra drágult, a Magyar Telekom 1,1 százalékkal, 1710 forintig szúrt fel.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Az euró jegyzése kora reggel 404 forint alá is benézett, miután a KSH erős számokat közölt a hazai külkereskedelmi egyenlegről . A jegyzés nem sokáig tartózkodott e szint alatt, a magyar GDP ugyanis kellemetlen meglepetésre stagnált az első negyedévben, a kiigazított adatok szerint pedig negyedéves és éves alapon is zsugorodott a várt bővülés helyett. A tőzsdenyitáskor 404,1 forinton váltották az eurót, ami még így is minimális, 0,05 százalékos forinterőt jelent.
A dollár-forint keresztárfolyam 0,1 százalékkal került lejjebb, az amerikai fizetőeszköz 354,7 forintba kerül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.