Hatalmas meglepetés a tőzsdén: minden lesújtó fejlemény ellenére zöldben nyitott az amerikai piac - van magyarázat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Amerika által Kínára kivetett 104 százalékos vám, majd az erre válaszként érkező 84 százalékos kínai vámháborús retorzió sem volt elegendő ahhoz, hogy tartósan pirosba rántsa az amerikai tőzsdét. A nagy indexek ugyan felemásan nyitottak, fél órával a kezdés után már mind a három nagy index zöldben virított, ennek pedig több oka is lehet.

Vámháború, kamatcsökkentés, adócsökkentés, Trump
Az egyik lehetséges ok, hogy Trump egy közösségimédia-posztban ismét felszólította az egyébként republikánus többségű szenátust, hogy mielőbb fogadják el az adócsökkentéseket tartalmazó javaslatcsomagját. Ez csökkentené a vállalatok terheit, ezáltal nagyban javíthatná a cégek, főként a kisebb vállalkozások profitabilitását. Ennek a katalizátornak némileg ellentmond, hogy az erre leginkább érzékeny cégeket tömörítő Russell 2000 csak 0,45 százalékos pluszt mutat, kisebbet, mint az iparvállalatok Dow Jones indexe, mely 0,7 százalékon áll. A Nasdaq 2, az S&P 1,2 százalékos pluszban állt fél órával a nyitás után.
A másik potenciális forgatókönyv az, hogy a határidős jegyzések alapján a piac már azt várja a Fedtől, hogy következő, májusi ülésén csökkenteni fogja a kamatokat, nem csak a nyár elejin, ahogy azt eddig árazták a befektetők. A korai kamatvágás mellett ugyanakkor csak elég csekély a többség egyelőre, így annak, hogy ez kiválthatna egy ekkora piaci ralit egy olyan makrokörnyezetben, amelyben még a legbiztosabb vételek is esnek, nem tűnik túlzottan nagynak a valószínűsége.
Érdekes közjáték szintén, hogy az amerikai tőzsdenyitást három perccel követően, mikor a piac még inkább volt piros, mint zöld, Donald Trump ismét posztolt közösségi média oldalán, melyben
a részvények vételére szólította fel a befektetőket, miközben nyugalomra intette a piacokat, miszerint minden a tervek szerint fog alakulni.
Az amerikai piac felfelé kanyarodása különösen érdekes, mivel a nap során, a vámháborúban beálló fejlemények nyomán a tengerentúli határidős jegyzések éles lefordulást vetítettek elő, a nyugat-európai piacok 3,5-4 százalékos mínuszba csúsztak, és a BUX is 2,5 százalék feletti veszteséget mutatott kora délután.
Az amerikai tőzsdenyitás után ugyanakkor minden borult, az Euro Stoxx 2,5 százalékra korrigálta mínuszát, a BUX 2 százalék alá csökkentette veszteségét, Amerika pedig felpattant. Érdekes módon a kínai határidős jegyzések is zöldben jártak fél négykor, 1-2 százalék közti zöldet mutattak a számok. A VIX félelemindex 5,5 százalékot esett a nyitás után, 50 pont alá kúszva, miközben az arany tovább erősödött, már 3 százalék feletti napi pluszban jár.



