Mérföldkőhöz érkezett az Available Zrt., a társaság bejelentette, hogy 2025 végén tervezi tőzsdei bevezetését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend platformján, majd később a Standard kategóriában is. A hazai tulajdonú vállalat újszerű üzleti modellje a németországi bérlakáspiacra épít, ahol teljes társasházak felvásárlásával és professzionális üzemeltetésével kínál vonzó hozamot befektetőinek – mindezt forint- helyett euróalapon.
A cég vezérigazgatója és igazgatósági elnöke, Vida Imre szerint a tőzsdei bevezetés a növekedéshez szükséges tőkét és likviditást biztosítja. A tőzsdei jelenlét új befektetői rétegeket is elérhetővé tesz, miközben átláthatóbb működést nyújt a részvényeseknek.
Amikor az Available Zrt.-t alapítottuk, még nem volt kitűzött cél a tőzsdei megjelenés. Elsősorban egy stabil, értékálló ingatlanportfóliót szerettünk volna építeni, amely hosszú távon bérbeadásból termel hozamot. Azonban a cég bővülésével és a növekvő befektetői érdeklődéssel világossá vált, hogy professzionális, átlátható kereteket kell biztosítanunk mind a működéshez, mind a tőkebevonáshoz. A tőzsde felé nyitás azért is kézenfekvő, mert így jelentős tőkét tudunk bevonni a további terjeszkedéshez, illetve biztosítani tudjuk a befektetőink számára a folyamatos likviditást, vagyis lehetőségük van a részvényeiket adni-venni anélkül, hogy az alapul szolgáló ingatlanokat értékesíteni kellene
– hangsúlyozta Vida Imre.
A cég elsősorban Kelet-Németországban aktív, olyan városokban, mint Plauen, Zwickau, Chemnitz, illetve ezek környékén, de alkalmanként nagyobb városokban – például Drezdában vagy Lipcsében – is vásárol ingatlanokat. Az elhelyezkedés kiválasztásánál kulcsszempont a kedvező ár és a jó bérleti megtérülés.
Az egyik legnagyobb különbség, hogy Magyarországon a lakosság több mint 90 százaléka saját ingatlanban él, a bérlakáspiac szűk és kevésbé fejlett. Németországban ezzel szemben a lakosság kevesebb mint fele tulajdonos, a többség bérlőként él, ezért a piac sokkal stabilabb és kiszámíthatóbb. A keletnémet városokban az ingatlanárak jóval alacsonyabbak, mint például Münchenben vagy Hamburgban, viszont a bérleti díjak arányosan nem alacsonyabbak, így a kiadással sokkal jobb megtérülést lehet elérni. Amíg itthon egy befektetési lakás 25-30 év alatt térül meg bérbeadással, ez a német piacon akár 12-15 év alatt is megvalósulhat.
Vida Imre kifejtette, hogy a német bérlakáspiac átláthatósága is nagy előny, mert a bérleti díjakat, illetve az úgynevezett „Warmmiete-Kaltmiete” (vagyis a rezsit is tartalmazó bérleti díj) rendszerét átlátható jogi keretek szabályozzák. „A német rendszerben a bérlők pontosan tudják, hogy a Warmmiete minden közös költséget tartalmaz – például biztosítás, szemétszállítás, takarítás –, a Kaltmiete pedig az adott ingatlan bérleti díja. Ez külön törvényi szabályokkal van megállapítva, ami a tulajdonosnak és a bérlőnek is kiszámítható, tervezhető jövőt biztosít.”
Az Available Zrt. tíz társasházat kezel, körülbelül 50 lakás tartozik a portfóliójába, amely összesen mintegy 4500-5000 négyzetmétert tesz ki.
A tőzsdei bevezetést követően a társaság dinamikus bővülést tervez:
A növekedés éves szinten 10 ezer négyzetmétert céloz, amelyhez jelentős tőke bevonására van szükség. A magyar befektetők számára a cég euróalapú, negyedéves osztalékfizetési rendszert kínál, amely új alternatíva lehet azoknak, akik bérbeadásból származó rendszeres jövedelemre vágynak, de nem szeretnének közvetlenül ingatlant vásárolni vagy kezelni. A cég célja a szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) státusz megszerzése, amely a nemzetközileg ismert REIT-ek magyar megfelelője. De még ennek eléréséig is már a SZIT működési elveinek megfelelően – a profit 90 százalékának osztalékként való kifizetése, kizárólag ingatlanalapú befektetés – folytatja tevékenységét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.