BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem bírja a strapát a forint, már 401 felett váltják az eurót

Az euróval szemben gyengült, a dollár ellenében tovább erősödött a hazai fizetőeszköz csütörtök délelőtt.

Nem futotta további erősödésre a forintnak csütörtök délelőtt azt követően, hogy a hazai fizetőeszköz szerdán rövid időre letörte a lélektani 400-as szintet az euró ellenében. A dollárt tovább gyengítette a tengerentúli inflációs adat, az amerikai pénzhez képest így sikerült további előnyre szert tennie a hazai fizetőeszköznek.

forint, euró, dollár, Hungarian,Forint,And,Euro,Banknotes,And,Coins.,Forint,Euro,Exchange
Kiengedett az euróval szemben a forint / Fotó: Parlanteste / Shutterstock

Az euró jegyzése a nap eleji 400-as szint után 401,2 fölé is benézett, nem sokkal dél után pedig ugyanerre a szintre tért vissza a kurzus, 0,3 százalékkal leértékelve a forintot.

Az Erste elemzőinek becslése szerint a hazai fizetőeszköz reálértékeltsége 405 és 410 között alakulhat jelenleg, amit a kereskedelmi partnereinkkel szembeni inflációs többletünk fokozatosan ront.

A dollár szemben ugyanakkor a tegnapi másfél éves csúcsot követően is maradt még erő a hazai fizetőeszközben. A forint újabb fél százalékot javított, a keresztárfolyam 346,7-nél jár jelenleg.

 

A régiós devizákhoz képest vegyesen teljesít a magyar pénz. A cseh korona 0,3 százalékkal drágul, a lengyel zloty minimálisan kevesebbe kerül.

A pesti tőzsdén a pozitív kezdés után most már az eladók diktálják a tempót, a BUX 0,8 százalékkal, 95 067 pontig ereszkedett a nap derekáig. Az OTP 1,8 százalékkal esik, a Mol 0,8 százalékkal került lejjebb, a Magyar Telekom kurzusa 0,3 százalékkal fordult le, egyedül a Richter drágul, 0,3 százalékkal.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.