Elmaradt a pezsgőbontás a pesti tőzsdén, a forint gyengén indította a hetet
Visszafogott kereskedés mellett csökkenéssel zárt hétfőn a pesti tőzsde, ezzel tovább várat magára a 100 ezer pontos csúcsdöntés a BUX indexnél. A hazai börze vezető részvénykosra 0,1 százalékos ereszkedéssel, 99 459 ponton fejezte be a hét eleji kereskedést.

A magyar nagypapírok felemásan teljesítettek hétfőn. A Mgyar Telekom árfolyamát a zárószakaszban húzták fel a befektetők 1782 forintig, a távközlési részvény így 0,8 százalékos plusznak örülhetett. Az OTP fél százalékkal, 28 010 forintra drágult. A Mol ezzel szemben 1,1 százalékos esést szenvedett el, kurzusa 2982 forintig süllyedt. A leggyengébben szereplő blue chip, a Richter árfolyama 1,4 százalékkal, 10 040 forintra esett.
A hazai mezőny abszolút napi nyertese az Esense volt 8,2 százalékos ralival. A legnagyobb árfolyamvszeteséget pedig a Navigator Investments részvényei szenvedték el 6,3 százalékos zuhanással.
Equilor Trader
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Az amerikai kereskedelmi vámok körüli bizonytalanságok és a kedd reggeli hazai inflációs adatközlés előtt gyengülő pályára állt hétfőn a forint. Az euróval szembeni jegyzés 399,3-ról 399,7-ig emelkedett, ami 0,1 százalékos forintgyengülés. A kurzus ezzel ismét célba vette a 400-as lélektani szintet.
Az ünnepi július 4-i hétvégét követően erősödésnek induló dollárral szemben jelentősen veszített értékéből a hazai fizetőeszköz. A dollárt fél százalékkal drágábban, 340,7 forinton váltották a pesti tőzsdezáráskor.



