Megszédült a forint az erős dollártól, ismét közelít a 400-as szinthez az euró
Tovább gyengült hétfő délután a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró jegyzése a pénteki 399,3-as szintről 399,7-ig kapaszkodott fel, ami 0,1 százalékos gyengülést jelent. Ezzel ismét közelít a 400-as szinthez a keresztárfolyam.

A dollár erősen indította a hetet, az euróval szemben fél százalékot ralizott a kurzus, egészen 1,17-ig. Az amerikai pénz lendülete a forinttal szemben is szembeötlő: a dollárt 0,6 százalékkal drágábban, 340,9 forinton váltották délután három órakor.
A vámháborúra és a hazai inflációra figyelnek a forint piacán a befektetők
Az Erste elemzői kommentárjában azt írja, július 9-e közeledtével egyértelműen a vámháború további fejleményei lesznek a héten a fókuszban a devizapiacon, nagy kérdés, hogy lesznek-e újabb kedélyborzoló hírek, melyek növelhetik a volatilitást.
A bankház szerint nemzetközi oldalról az USA-EU vámtárgyalások lesznek a fókuszban, a hazai hírek közül pedig a kedden esedékes infláció lesz a legfontosabb. A dollár esetleges erősebb irányba korrekciója a héten nem sugallja a forint folytatódó felértékelődését, inkább a mostani szinteken történő oldalazás tűnik valószínűnek az alacsonyabb forgalmú nyári kereskedésben.
Az európai tőzsdéken a vámháborús aggodalmakkal együtt zömében kisebb emelkedés a jellemző.
- A német DAX részvényindex 0,8 százalékot emelkedett,
- a francia CAC 40 0,2 százalékos,
- az olasz FTSE MIB 0,4 százalékos plusznál jár,
- míg a londoni FTSE 100 0,1 százalékkal került lejjebb.
Itthon az eladók kerültek fölénybe a pesti tőzsdén. A BUX 0,3 százalékot ereszkedve 99 300 pont környékén jár, továbbra is várat magára az újabb csúcsdöntés és a 100 ezer pontos szintlépés.
A magyar nagypapírok közül a Magyar Telekom teljesít a legjobban fél százalékos emelkedéssel, az OTP 0,05 százalékkal került feljebb. A Mol ugyanakkor 1,1 százalékot esett, és a Richter papírjai is egy százalékos mínuszt halmoztak fel.



