BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forinterősödés indult a déli harangszóra

Mindkét irányba kilengett a forint. Délelőtt még gyengült, ebéd után már erősödést látunk. Amerikai adatok adhatnak iránymutatást, s holnap európai kamatdöntés is lesz.

Amerikai inflációs adatok és európai kamatdöntés szabhat irányt a feltörekvő devizáknak, köztük a forintnak is. 

forint
Izgalmas szinteken a forint / Fotó: Stephen Barnes / Shutterstock

Kedden átmeneti gyengülést követően az euró-forint jegyzése visszatért a 393-as támasz közelébe, alatta 391,50-nál húzódik fontosabb technikai szint, míg felül 393,50-nál, majd 395-nél húzódott ellenállás.

Szerdán reggel az euró-forint 392,96 és 393,6 között ingadozott. Egyaránt

tesztelve a legközelebbi támaszt és ellenállást. 

Tőzsdenyitáskor 393,75 közelében jegyezték a kurzust.

A pesti nyitás követően többször is 394 fölé szúrt az euró-forint jegyzése. Ám 

a déli harangszó forinterősödést jelzett.

Ebéd után 393,2 közelébe süllyedt az euró-forint, ami azt jelenti, hogy a jegyzés ismét a 393,5-es támasz alá került.

Ezután a 393-as támaszt kezdte tesztelni a kurzus. Ha ezt is letörné, akkor további forinterősödés indulhatna a 391,5-es szint irányába. 

EUR / HUF árfolyam
Euró árfolyam (EUR/HUF)
392.6188 -0.12%
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

Vannak támaszai a forintnak

A forintot támogatja, hogy a pénteki amerikai foglalkoztatási jelentés után 

a piacok szinte biztosra veszik a Fed szeptemberi kamatvágását. 

Ez növelné a feltörekvő devizák, köztük a forint kamatelőnyét. Finomhangolásra ad lehetőséget a szerda délután esedékes amerikai termelői árindex.

Ám ennél is érdekesebb lehet a csütörtöki amerikai inflációs jelentés. Annál is inkább, mert negatív korrekció indult az euró-dollár árfolyamában. Jelenleg az 1,169–1,170-es támasz közelében vagyunk, melynek letörése esetén az 50 és a 30 napos mozgóátlag jelenthet támaszt az 1,1650–1,1660-es tartományban. 

Az is segíti a magyar devizát, hogy a Központi Statisztikai Hivatal az augusztusi inflációs adatsora szerint

a maginfláció négy év óta először süllyedt a jegybanki toleranciasávba.

További iránymutatást adhat csütörtökön az EKB kamatdöntése. Az elemzők tartást várnak. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.