BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, mitől szenved az amerikai középosztály

Az áruk és a szolgáltatások most átlagosan 25 százalékkal kerülnek többe, mint 2020-ban. Az amerikai középosztály mára felélte pandémiás megtakarításait, míg a béremeléseket megette az infláció. Kiemelt politikai téma lett a megélhetési válság.

Belefáradt az amerikai középosztály a fél évtizedes inflációba. Az áruk és szolgáltatások most átlagosan 25 százalékkal kerülnek többe, mint 2020-ban. A megélhetési válság kiemelt szerepet játszott Trump tavalyi megválasztásában éppúgy, mint a szocialista polgármesterjelölt New York-i győzelmében. 

infláció
Az infláció megeszi a középosztályt / Fotó: Shannon Stapleton / Reuters

Már a gyorsjelentésekben is visszaköszön

A Pew Research Center meghatározása szerint az amerikai középosztályi háztartások jövedelme évi 66 ezer és 200 ezer dollár közé esik. 

Ezen társadalmi réteg feltűnő takarékossága immár a vállalati gyorsjelentésekben is lecsapódik.  

  • A Wingstop gyorséttermi lánc arról számolt be, hogy 

a középosztálybeliek fogyasztása az alacsonyabb jövedelműek szintjére csúszott az üzleteikben.

  • A Target üzletlánc is visszaeső eladásokról számolt be, s kiemelte, hogy a vásárlók óvatosan költenek diszkrecionális termékekre, például otthoni dekorációkra és ruházatra. 
  • Míg a Walmart, amely a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége, erős értékesítést jelentett, mert 

minden jövedelmi csoport az olcsó üzletekben tolong.

Közérzeti tényező az infláció

A Michigan Egyetem fogyasztói hangulatfelmérése szerint a középjövedelműek 44 százalékának pénzügyi helyzete rosszabb volt, mint egy évvel ezelőtt, míg 23 százalékuk jobban érezte magát a szeptemberben véget ért negyedév háromhavi átlaga alapján.

Akik rosszabbul érzik magukat, túlnyomórészt azt mondták, ez az infláció miatt van. 

Személyes pénzügyi helyzet változása az elmúlt évben
 

A tőzsdei nyereség sem segít

Mindez olyan időszakban, amikor a tőzsdei árfolyamok emelkedése enyhíthetné az inflációs nyomást. Nos, 

a legtehetősebb családok valóban élvezik a tőzsdei nyereséget. 

És ugyan a középosztálybelieknek is vannak részvénybefektetéseik és nyugdíjalapjuk, ám ezt nem törhetik fel, hogy a napi fogyasztásukat finanszírozzák. 

Az emberek úgy érzik, hogy az életszínvonaluk apad

– fogalmaz Stefanie Stantcheva, a Harvard közgazdaságtan-professzora, aki az infláció pszichológiáját tanulmányozta. Kutatásai szerint az alacsonyabb jövedelműek körében az árak emelkedésével kapcsolatos érzelmek erősebbek.

Felélték pandémiás megtakarításaikat

Az elmúlt fél évtized inflációs gazdasága éles ellentétben áll a jelzálogpiaci válságot követő évtizeddel, amikor az alacsony kamatok mellett megfizethető volt az amerikai élet. 

Amikor a világjárvány kitört, a középosztálybeliek több pénzt tudtak megtakarítani, mert érkeztek a kormányzati csekkek, kibővített adókedvezményt kaptak, s a lezárások miatt nem tudtak fogyasztani. 

2022 elejére az amerikai középosztály 500 milliárd dollár extra megtakarítást halmozott fel 

a Moody’s Analytics szerint.

Az infláció azonban 2021 tavaszán felgyorsult, s 2022 júniusában 9 százalék fölé kúszott. A Moody’s szerint 2025 elejére a középosztály minden pluszmegtakarítását elköltötte, hogy lépést tudjon tartani az egyre magasabb megélhetési költségekkel. A béremelések sem segítettek – azokat is elnyelte az infláció. Donald Trump elnök, amikor csak szóba kerül az infláció témája, sohasem mulasztja el, hogy ez ügyben elverje a port demokrata párti elnökelődjén, Joe Bidenen. Idén 2,3 és 3 százalék közötti éves inflációs rátákat mértek, a Federal Reserve tavaly szeptember óta ötször csökkentette kamatait, és az elnök még alacsonyabb hitelezési költségeket sürget.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.