Öt bank maradhat – több ezermilliárdos óriások, konszolidációs nyomás és a kérdés: tényleg túl sok a bank Magyarországon?
A nemzetgazdasági miniszter nyílt üzenetet küldött a hazai bankoknak: a hazai bankok „még mindig túl drágák és túl sokan vannak”, a konszolidáció pedig nem halogatható. A jelenlegi mintegy 27 hitelintézet és 9 fióktelep szerinte nem feltétlenül szolgálják a hatékonyságot. A célállapotot egy mondatban így fogalmazta meg: „öt nagy bank maradhat”.
Ez azonban nem csupán politikai üzenet. A banki díjak, a számlaköltségek és a versenyképesség kérdése régóta feszültségforrás a kormány és a szektor között. A konszolidáció tehát nem elméleti vita, hanem konkrét piacszerkezeti kérdés.
Mit jelent az, hogy „nagybank”?
A „nagybank” nem jogi kategória, hanem szakmai besorolás. Két objektív mérce alapján érdemes vizsgálni:
- Rendszerszintű jelentőség (O-SII státusz) – az MNB évente kijelöli azokat a hitelintézeteket, amelyek méretük és piaci súlyuk miatt a pénzügyi stabilitás szempontjából kiemelt jelentőségűek.
- Mérlegfőösszeg (összes eszköz) – az mutatja meg legjobban egy bank súlyát, mekkora eszközállomány felett rendelkezik.
A két lista nem mindig esik egybe. Az O-SII pontszám nem puszta méretsorrend, hanem összetett rendszerkockázati mutató.
Jelenleg Magyarországon hat rendszerszinten jelentős bank működik: OTP, MBH, K&H, UniCredit, Raiffeisen és Erste. Vagyis a „öt bank maradhat” modell már eleve egy koncentráltabb, jövőbeli állapotot feltételez.
A több ezermilliárdos klub
A magyar bankrendszer felső ligáját ma már egyértelműen a több ezermilliárd forintos mérleggel működő intézmények alkotják. Az OTP közel húszezer milliárd forintos eszközállományával messze kiemelkedik a mezőnyből, mögötte az MBH tizenkétezer-milliárd forint körüli mérlegfőösszeggel következik. A következő szintet a hat-ötezer milliárd forintos tartományban működő univerzális bankok jelentik – a K&H, az UniCredit és az Erste. A rendszerkockázati besorolás alapján ebbe a felső körbe tartozik a Raiffeisen is, amely az MNB rangsorában az Erste előtt szerepel.
Ez a struktúra azt jelenti, hogy a magyar bankrendszer súlya már most néhány nagy szereplőnél koncentrálódik: az eszközállomány döntő része a „felső ligában” összpontosul, miközben a kisebb intézmények szerepe jóval korlátozottabb.
Tényleg sok a bank?
Magyarországon nagyjából ötven körüli a hitelintézetek száma, ha a kisebb és specializált szereplőket is beleszámítjuk. Ez első ránézésre magas szám, de önmagában nem mond sokat.
A teljes magyar bankrendszer mérlegfőösszege nagyságrendileg 200–220 milliárd euró.
Ez az úgynevezett „összes eszköz”, amely azt mutatja meg, mekkora állományt kezelnek a bankok. Idetartoznak
- a lakossági és vállalati hitelek,
- az állampapírok és egyéb értékpapírok,
- a bankközi követelések,
- a jegybanknál tartott betétek
- és más pénzügyi eszközök.
Fontos ugyanakkor, hogy ez a szám nem a bankok profitját, nem a piaci értéküket és nem is a GDP-t jelenti – és nem azt mutatja, mennyi „pénz van” az országban. Egyszerűen a bankrendszer méretét és finanszírozási kapacitását jelzi, ami régiós összevetésben jól használható mérőszám.
„Bezzeg-Románia”? – kisebb ország, nagyobb pénzügyi súly
Miközben Romániában 30–40 bank működik, a teljes bankrendszerének eszközállománya körülbelül 180 milliárd euró. A magyar bankrendszer ezzel szemben mintegy 200–220 milliárd eurós nagyságrendet képvisel – vagyis egy kisebb ország pénzügyi rendszere összességében nagyobb mérleggel működik.
Ez azt jelenti, hogy a magyar bankok finanszírozási kapacitása régiós összevetésben kifejezetten erős és a hazai piac felső ligájában több, egyenként is több ezermilliárd forintos mérleggel rendelkező univerzális bank működik, amelyek méretben és regionális jelenlétben is versenyképesek.
Vagyis a különbség nem a bankszámról szól, hanem a pénzügyi súlyról: Magyarország gazdasági méretéhez képest jelentős bankrendszerrel rendelkezik.
Hogyan áll a régió?
A szomszédos országok bankrendszerei eltérő struktúrában működnek:
- Ausztria: nagy méretű, több mint ezermilliárd eurós rendszer, sok kisebb regionális bankkal
- Csehország: a magyar bankrendszerhez képest közel kétszer akkora eszközállomány
- Szlovákia és Szlovénia: kevesebb bank, erősen koncentrált piac
- Szerbia: jóval kisebb összméretű bankrendszer
Nincs univerzális „optimális” bankszám, a rendszer mérete, a koncentráció foka és a versenyintenzitás együtt határozza meg a működését.
Olcsóbb lesz-e öt bankkal?
A konszolidáció mögötti alaplogika egyszerű: a nagyobb bank általában hatékonyabban működik. A méretgazdaságosság csökkentheti az egységköltséget, a nagyobb szereplők könnyebben finanszíroznak modern informatikai rendszereket, az összeolvadások pedig sokszor racionalizálják a működést – kevesebb párhuzamos fiók, kevesebb duplikált háttérfolyamat, egységesebb termékstruktúra.
Mindez összességében jó eséllyel az ügyfelek számára is előnyös lehet: ha a bankrendszer költségszintje csökken, akkor a szolgáltatások árazása is lejjebb mehet, vagy legalábbis mérséklődhet a díjak emelkedési üteme.
Különösen igaz ez egy olyan piacon, ahol a digitalizáció és az automatizálás ma már a legnagyobb költségcsökkentő tényezők közé tartozik. Természetesen a koncentráció növekedése versenykockázatot is hordoz, de a konszolidáció hívei éppen arra építenek, hogy a hatékonysági nyereség – megfelelő szabályozás és felügyelet mellett – végül a lakosság és a vállalkozások oldalán is megjelenhet.
Nem a darabszám a kérdés, hanem az erőviszony
A magyar bankpiac már ma is koncentrált: hat rendszerszinten jelentős bank adja a gerincét.
A miniszteri kijelentés – „öt nagybank maradhat” – ezért nem leírás, hanem tudatos cél: egy még feszesebb piaci szerkezet felé mutat. A valódi kérdés az, hogy a konszolidációval együtt csökkennek-e a költségek, gyorsul-e a digitalizáció, és ebből az ügyfelek is éreznek-e valamit: olcsóbb, egyszerűbb, kiszámíthatóbb bankolást.
