Vonzó osztalékot fizethetne a CIG
Április 20-ra hívta össze évi rendes közgyűlését a CIG Pannónia. A piac most az előterjesztéseket várja, különösen érdekes lehet, vajon mit ajánl a tavalyi eredmény felhasználására a menedzsment. Egyelőre a részvény piaca csendes. Ám az elmúlt hónapokban azt láthattuk, hogy a 350-360 forintos szinten menetrendszerűen megjelennek a vásárlók: feltűnően csipegetik a papírt. Igaz, hamar kifulladnak az emelkedések. Két évvel ezelőtt 375 forintos árszinten 33 forintos vonzó osztalékot fizetett a CIG.

Korábban vonzó volt az osztalékhozam
A Concorde részvényelemzője, Gajda Mihály 2024 novemberében a vállalat 2024 első három negyedévére vonatkozó 32,6 forintos EPS-e, azaz az egy részvényre jutó korrigált nettó nyeresége alapján egész évre 40-45 forintos EPS-t várt, s ebből a vállalat 2022-es és 2023-as 110–108 százalékos osztalékfizetési rátáját alapul véve részvényenként 40 forintos osztalékra számított 2025-ben.
Tavaly a 2024-es eredmény terhére nem fizetett osztalékot a CIG, a közgyűlés saját részvények vásárlásáról döntött.
A biztosítótársaság már kiadta a tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését is, ennek fényében a tavalyi évben az EPS 41,91 forintra adódik. A korábbi évek osztalékfizetéseit alapul véve,
részvényenként közel 40 forintos osztalékot fizethetne idén a társaság.
Ami csaknem 12 százalékos osztalékhozammal kecsegtetné a befektetőket a mostani árszinten.
Ellentmondásos gyorsjelentést közölt a biztosító
Február végén adta ki tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését a CIG Pannónia. Első ránézésre jól hangzott a tavalyi 3,958 milliárd forintos adózott eredmény, szemben az egy évvel korábbi 1,3 milliárd forinttal. Ám a tavalyelőtti bázist komoly egyszeri tétel rontotta, az olasz ügyek miatt szükségessé vált 4,5 milliárd forintnyi tartalékemelés.
Az olasz hatást kiszűrve azt látjuk, hogy 1,195 milliárd forinttal csökkent a biztosító profitja,
amit a hozamkörnyezet változásának számlájára írtak.
Jó hír ugyanakkor, hogy az olasz hatást kiszűrve
a biztosítástechnikai eredmény 190 millió forinttal nőtt, ami 8 százalékos bővülés.
Február közepén adtak ki egy közleményt az úgynevezett olasz ügyek lezárásáról. Ebben a legizgalmasabb rész talán az utolsó bekezdés:
A jelen tájékoztatásban szerepeltetett ügy pénzügyi zárása sem a 2025-ös, sem pedig a 2026. évi eredményt nem befolyásolja.
Így teljeskörűen biztosítva van a csoport növekedési pálya mentén történő finanszírozása.

