Túlélésért küzd az ikonikus márka, mely egykor a Holdraszállókat vitte, most kisbuszokat kínál
A New York-i autóipari kiállítás egyik lokális szenzációja a volt a Chrysler Pacifica kisbusz fissítése. Bármely más standnál legyintettek volna a szakírók: hogy csak ennyi? Ám a Chrysler, mely 1980-ban feltalálta az amerikai elővárosi életet megkönnyítő minibuszt, most a Stellantis 14 márkájának egyikeként a puszta túlélésért küzd.

Mára csak a Chrysler Pacifica maradt
Nem is az a gond, hogy egy nagy konglomerátum része a Chrysler, hanem az, hogy
a Stellantis nagy márkái közül az egyetlen, mely csupán egyetlen modellt árul.
Húsz évvel ezelőtt a Chryslernek
- széles választéka volt közép- és nagy szedánokból,
- palettáján volt SUV,
- különleges PT Cruiser kombi,
- egy sportautó
- és több kabrió.
Tíz évvel ezelőtt két szedánt is eladott a kisautója mellett. Mára csak a Pacifica maradt.
A Chrysler tavalyi eladásai 80 százalékkal múlták alul a két évtizeddel ezelőtti szintet.
Tavaly körülbelül 126 ezer autót adtak el.
Konzervatív fordulat a Stellantisnál
A 2021-ben összekalapált Stellantis az első években az elektromos autókra és az önvezető technológiára összpontosított. Ám 2025-ben 25 milliárd dolláros veszteséget jelentett, amit azzal magyarázott, hogy Amerika elfordult az elektromos járművektől. Ráadásul, az egész iparágat fenyegetik a feltörekvő, csúcstechnológiás kínai autógyártók, akik alacsonyabb költséggel gyártott járműveket kínálnak.
Nem meglepő, hogy a Stellantis rezonált Donald Trump amerikai elnök felhívására, s bejelentette:
visszaállnak a magas profittal kecsegtető, benzinfaló monstrumok gyártására.
Olyan márkákkal, mint
- a Chrysler,
- a Dodge,
- a Ram,
- a Fiat,
- a Peugeot,
- a Citroen
- és az Opel.
Vajon feltámadhat?
Fel lehet támasztani egy olyan régi teszhalott márkát, mint a Chrysler? - kérdezték most New Yorkban Larry Dominique-tól, aki pár éve még a Stellantis vezető alelnöke volt:
Igen, lehet. Idő, sok erőforrás és fókusz kell hozzá. Nem lehetetlen, de mindenképp kihívás.
Az biztos, hogy épp jókor jött a Stellantis stratégiai fordulata. A márka feltámasztására fordított erőforrás talán azért sem kidobott pénz, amit Jeff Dyke, a Sonic Automotive, az Egyesült Államok egyik legnagyobb autókereskedő cégének elnöke mondott:
Ebben az országban kevesen ismerik a Stellantist, de mindenki ismeri a Chryslert.
Kísért a múlt: veszélyes légzsákok
Azért nem minden fenékig tejfel. Néha kísért a múlt. A Chrysler is érintett két régi modellel (Aspen, 300) a Stellantis idén februári visszahívásában. Az Egyesült Államokban 225 ezer autót hívtak vissza. A Takata légzsákokkal volt gond, melyek hajlamosak a veszélyes meghibásodásra: felrobbanhatnak, és fémszilánkokat lövellve az utastérbe, megsebesíthetik a vezetőket vagy az utasokat, de akár halálos sérüléseket is előidézhetnek.


