BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kolosszális profitot villantott az Alphabet, a mesterséges intelligencia minden pénzt megér

A mesterséges intelligenciára fordított minden egyes dollár busásan megtérül – ezt igazolja a Alphabet első negyedéves gyorsjelentése, melyben 62,5 milliárd dolláros tiszta nyereségről számolnak be. A Google anyacége a tovább fokozza a tempót, már 190 milliárd dollárt akar az idén beruházásokra és MI-infrastruktúrára költeni.

Folytatódott az Alphabet nyerő szériája a Google anyavállalata sorozatban immár a tizenegyedik negyedévben is két számjegyű bevételnövekedést ért el, ezúttal a 22 százalékos bővülés 109,9 milliárd dolláros forgalmat eredményezett. Ez 3,4 százalékkal több, mint a Bloomberg elemzői konszenzusa. 

Google Opens Bay View Campus
A Google kaliforniai főhadiszállásán elégedettek az eredményekkel / Fotó: David Paul Morris

Ennél is megdöbbentőbb, hogy a keresőóriás 62,58 milliárd dolláros tiszta nyereséggel zárta 2026 első három hónapját, ami 81 százalékos bővülés és szintén történelmi rekordnak számít. Nem véletlen, hogy a szerdai amerikai tőzsdezárást követően publikált gyorsjelentésre 6 százalékos árfolyamemelkedés volt a befektetői válasz, ehhez hozzátett az is, hogy a vállalat közölte: 5 százalékkal növeli osztalékát, ami 22 centes negyedéves készpénzes kifizetést jelent.

A Google-t igazolta a idő, a befektetések termőre fordultak

Az Alphabet az emelkedő forgalmát a felhő- és mesterséges intelligencia kínálata iránt megnyilvánuló dinamikusan növekedő keresletnek köszönheti, ami egyben igazolja, hogy nem kútba dobott pénz volt az adatközpontokra és az MI-boomhoz kapcsolódó fejlesztésekre költött dollár tízmilliárdok.

A Google felhőalapú üzletága – amely csupán három évvel ezelőtt kezdett nyereséget termelni –, továbbra is gyorsan növekszik, amit a mesterséges intelligencia szoftverek és infrastruktúra iránti kereslet gyorsít. A Google Cloud 20 milliárd dolláros árbevételt jelentett, szemben az elemzők 18,4 milliárd dolláros előrejelzésével. 

Az egység „jelentős növekedési gyorsulást” tapasztalt, amit a mesterséges intelligencia szoftverek és infrastruktúra iránti kereslet vezérelt. A befektetők a felhőalapú üzletágban látják a kereslet további növekedésének lehetőségét – ez a mesterséges intelligencia-boom ütemének egyfajta indikátora. 

A verseny még nem ért véget, egyre erősebbek a riválisok

A Google szoros versenyben áll az Anthropic PBC és az OpenAI startupokkal, hogy "emberszabású" mesterséges intelligenciát fejlesszen ki, és azt a vállalkozásoknak és a fogyasztóknak értékesítse. 

A Gemini chatbot alkalmazás és a vállalati eszközök szolgáltatások is egyre népszerűbbek, a keresési lekérdezések pedig minden idők legmagasabb szintjét érték el, miután a Google integrálta a mesterséges intelligencia eszközeit – jelezte Sundar Pichai vezérigazgató egy elemzőkkel folytatott telefonbeszélgetésben. 

FRANCE-GOOGLE-BETS-ON-GEMINI-ARTIFICIAL-INTELLIGENCE
Sundar Pichai Alphabet-vezérigazgató következetesen kitart a MI-fejlesztések mellett / Fotó: Hans Lucas via AFP

Mint mondta, a Google-nek sikerült csökkentenie a felhasználói kérdések mesterséges intelligenciával történő megválaszolásának költségeit, ezzel eloszlatva a befektetők egy újabb korai aggodalmát a generatív mesterséges intelligenciának a vállalati bevételekre gyakorolt negatív hatásával kapcsolatban.

A mesterséges intelligencia javította a keresést, nem pedig megölte

– foglalta össze a lényeget Andrew Rocco, a Zacks Investment Research stratégája hozzátéve, hogy a Google mesterien integrálta a mesterséges intelligenciát a keresési kínálatába.

Ilyen előzmények után a befektetők nem is bánják, hogy az idei évre betervezett beruházási-fejlesztési keretet az Alphabet most ötmilliárd dollárral megtoldotta, így az 190 milliárd dollárra hízott. Ez a tavalyi keret több mint duplája. A cég most előre jelezte, hogy a 2027-es keret még ennél is jóval húzósabb lesz. Az Alphabet tehat tartani fogja a tempót olyan nagy riválsaival szemben, mint

  • az Amazon,
  • a Microsoft,
  • a Meta Platforms.

Az Alphabet az előző negyedévekben profitját részben magáncégekbe, köztük a SpaceX-be fektette de jutott pénz az Anthropic-ra is, melynek az egyik fő befektetője lett. Az Anthropic a múlt héten jelentette be, hogy a Google akár 40 milliárd dollárnyi tőkével olajozhatja meg a munkáját.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.