BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
IMG_1805

A betéteknél is rámozdultak az állampapírokból felszabaduló pénzekre a bankok

Vonzó betéti kamatokkal igyekeznek magukhoz vonzani a lakossági állampapírok idén esedékes kamatfizetéseivel felszabaduló pénz egy részét a bankok. Az ajánlatok döntő többsége ugyanakkor feltételekhez kötött, és található a kínálatban több, befektetési jegyekkel kevert konstrukció is.

Január 20-án megkezdődtek a kamatfizetések a lejáró Prémium Magyar Állampapírok után, ami láthatóan megmozgatta némileg a lakossági betétek piacát is: több bank kínálatában is megjelentek évi 6–8 százalékos kamattal kecsegtető ajánlatok.

IMG_1805
Fotó: Kallus György

Az igyekezet nem véletlen: ahogy arról korábban beszámoltunk, a kormány idén összesen 1700 milliárd forintot fizet ki az állampapírral rendelkező ügyfeleknek, kamatok formájában. Ebből 1300 milliárd forint a PMÁP-sorozatokhoz kapcsolódik. Csak az első fél évben több mint 1200 milliárd forintnyi likviditás jelenik meg így a hazai háztartásoknál, amelynek – érthető módon – minél nagyobb részét próbálják magukhoz vonzani a pénzintézetek.

A kockázatmentesség a fő érv a betéteknél

A lekötött forintbetétek melletti legfőbb érv, hogy kiszámítható, egyszerű, és kockázatmentes hozam (ebben az esetben kamat) elérését lehetővé konstrukcióról van szó, amelynél a választott futamidő 30 naptól egészen több évig is terjedhet.

A bankok által ígért akciós kamatoknál viszont érdemes mindenképpen figyelembe venni, hogy azok csak a lekötés első periódusára vonatkoznak: tehát egy 3 hónapos lejáratú, akciós betét csak az első kilencven napra vetítve hozza az akciós kamatot, ismételt lekötésénél is normál feltételekkel kamatozik tovább.

Az akciós kamat időtartamán túl figyelni kell a betéti akcióknál a meghatározott feltételekre is: így például arra, hogy a kiemelt kamat sok esetben csak a frissen bevont pénzekre jár, a már régóta a számlán lévő megtakarításokra nem. 

Emellett egyes konstrukciók csak bizonyos bankszámlacsomagok megléte mellett, vagy a prémium ügyfélkör számára elérhetők, de előfordulnak a megfelelően aktív számlahasználatot elváró konstrukciók is.

Mindezek ellenére számos olyan eset lehetséges, amikor az akciós betétek valós takarékoskodási alternatívát jelenthetnek: így például akkor, ha valaki enyhe mértékű kockázatot sem kíván vállalni a megtakarításainál, vagy éppen akkor, ha éppen kivár valamilyen befektetési döntéssel, és az átmeneti időszakban is szeretné fialtatni a pénzét.

Új pénz, új ügyfél: a betéteknél ezek nagy előnyök

A K&H a frissen érkezett ügyfeleinek kínálja a Rajt betétjét, amelynek az az egyik feltétele, hogy a betétes legalább egy hónapja lakossági számlát vezessen a pénzintézetnél. A 90 napos futamidejű betét évi 8 százalékos bruttó kamatot fizet, ám ehhez legalább 500 ezer forintnyi új forrás bevonása szükséges. Az MBH Bank Akciós Prémium Betétjét – nevéből adódóan – a prémium ügyfélkörnek ajánlják, 6 hónapos futamidőre, évi 5,5 százalékos kamat mellett. Az elhelyezett összeg legalább százezer forint lehet, de alapesetben nem érheti el a 20 millió forintot. A friss (vagy állampapírból származó) pénz itt is feltétel. A MagNet Bank Prizma forintbetétjét szintén az új forrást bevonó ügyfelek vehetik igénybe: a legmagasabb, 5,06 százalékos éves kamat a 3 hónapos futamidejű változatnál érhető el. Az OTP Bank Prémium forint betétjénél 6 hónap a futamidő, és legalább 100 ezer forintnyi új forrást kell elhelyezni az évi 6,50 százalékos kamat eléréséhez. Az igénylés további feltétele a Bázis számla megléte, amelyhez Prémium Next szolgáltatáscsomag kapcsolódik.

A Gránit Bank többféle futamidővel tart a kínálatban vonzó kamatozású betéti konstrukciókat. A Szimpla nevű változatnál 1 hónapos futamidőre fizet évi 3 százalékos kamatot a pénzintézet. Az eBank betétnél 3 hónap a futamidő, és évi 6,50 százalék a kamat, ám ehhez az ügyfélnek eBank szerződéssel kell rendelkeznie, a megfelelő mértékű havi jóváírás mellett. A 6 hónapos futamidejű, évi 5 százalékos kamatot kínáló KamatMax nevű konstrukciónál pedig megfelelő kártyás vásárlási forgalmat kell generálnia az ügyfélnek.

Az alapokkal is keverik a betéteket

A vegyes – betéteket és befektetési jegyeket is tartalmazó – konstrukciók száma is nőtt a piacon. A Gránit Bank pont a közelmúltban jelent meg a Hozampáros betét nevű termékével, amelynek a betéti része 4 hónapos futamidőre fizet évi 8 százalékos kamatot. A konstrukciót új pénz elhelyezésével lehet igénybe venni, és mind betétben, mind befektetési alapban legalább 200-200 ezer forintot el kell helyezni. Hasonló elven működik a CIB Bank Tandem nevű megtakarítási terméke is, amelynél a betét aránya egyharmad az elhelyezett pénzen belül. A betéti részben elhelyezett pénznek el kell érnie a százezer forintot, a 3 hónapos lekötésre járó éves kamat 5, Magnifica (prémium banki) kedvezménnyel pedig 6 százalék. A CIB termékének létezik eurós változata is, itt 5,illetve 7 százalék a betéti rész éves kamata – 500 eurós, minimálisan elvárt lekötött betéti összeg mellett. A K&H Mix megtakarításánál 6 hónap a futamidő a betéti résznél, és összesen legalább 500 ezer forintot kell elhelyeznie az ügyfélnek. A betéti rész aránya itt változhat, de legfeljebb 50 százalék lehet.

A többség még mindig a folyószámlán pihenteti a pénzt

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a lakossági betétek állománya megközelítette a 12 600 milliárd forintot november végén, ami 13,4 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál. A lakossági betétek legnagyobb része ugyanakkor lekötetlenül pihen a folyószámlákon: a látra szóló és folyószámlabetétek aránya novemberben megközelítette a 83 százalékot. Érdekes ugyanakkor, hogy a devizabetétek aránya csökkent az elmúlt egy évben a teljes portfólión belül, és a 2023. novemberi 20,8 százalékhoz képest a múlt év tizenegyedik hónapjára 18 százalék alá csúszott. 

A jegybank pénzügyi számlákról szóló statisztikái szerint ugyanakkor a betétek súlya lassan csökken a háztartások pénzügyi eszközein belül: 2024. harmadik negyedévében 14,3 százalékot ért el, szemben az egy évvel korábbi 14,8-del. Közben a magyar állampapírok részesedése gyakorlatilag stagnált – szeptember végén 12,8 százalékot ért el –, viszont a befektetési jegyeké egyetlen év alatt 10,2-ről 11,9 százalékra ugrott.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.