BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EXIM mérlegfőösszege és hitelállománya is jelentősen emelkedett 2024-ben – utóbbi közel 30 százalékkal. Milyen tényezőknek köszönhető az aktivitás ilyen mértékű növekedése?

– A bank szerepe az elmúlt években jelentősen kibővült: ma már nemcsak exportfinanszírozóként, hanem anticiklikus gazdaságpolitikai eszközként is kulcsszerepet játszunk. Olyan időszakokban is stabil támaszt tudunk nyújtani a magyar vállalkozásoknak, amikor a külső gazdasági környezet kihívásokkal teli, és piaci források nehezebben, vagy csak kevésbé kedvező kondíciókkal érhetők el.

 EXIM vezérigazgató-helyettes, Ladányi Sándor
Ladányi Sándor: az EXIM üzleti aktivitása tovább nőtt 2024-ben, és az idén is erős a kereslet a támogatott finanszírozási konstrukciók iránt / Fotó: Nánási Pál

Bár már távolinak tűnik, kiemelném a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram (BGH) újraindítását, amely a 2024-es év elején 200 milliárd forintos többletforrással bővült – a program keretösszege elérte az 1200 milliárd forintot, és a vállalatok részéről továbbra is óriási maradt az érdeklődés, így a tavalyi éves eredményeinkben is jelentős szerepet játszott. Ez a program nemcsak az EXIM egyik legsikeresebb termékévé vált, de a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó volt, hiszen a források célzottan segítették a kulcsiparágakat és az energetikai beruházásokat.

A hitelállomány növekedése is ezt tükrözi: 

2024-ben az EXIM 1293 milliárd forintnyi új hitelt helyezett ki, amivel a teljes hitelállományunk közel 30 százalékkal bővült, és megközelítette a 3200 milliárd forintot.

Ezzel a volumenünket tekintve már a hazai kereskedelmi bankok közül a középbankokkal is egy lapon említhetők vagyunk.

A nemzetközi forrásbevonás terén is jelentős előrelépést tettünk az elmúlt évben – például a dél-koreai KDB Bank vezette konzorciummal kötött hitelmegállapodás, illetve egy sikeresen lebonyolított 500 millió eurós nemzetközi kötvénykibocsátás révén. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy bővíteni tudjuk finanszírozási lehetőségeinket, és új partnerekkel gazdagodott a kapcsolatrendszerünk. Végül, de nem utolsósorban, az EXIM által elért gazdasági hatás is figyelemre méltó: minden költségvetési forint több mint négyszeres GDP-hozzájárulást eredményezett. Ez is jól mutatja, hogy a bank hatékonyan használja fel a rendelkezésére álló forrásokat.

– A vállalati hitelpiac 2024-ben mérsékelt ütemben bővült, mind a teljes vállalati szektorban, mind a kis- és középvállalkozások körében enyhe növekedés volt megfigyelhető a hitelállományban. Az EXIM hogyan tudott hozzájárulni a vállalati finanszírozási piac erősödéséhez?

– 2024-ben a piaci alapú beruházási hitelezés mérsékelt aktivitást mutatott, és felmerült, hogy a vállalatok forráshoz jutása beszűkül – egyfajta „credit crunch” alakul ki. Ebben a helyzetben az EXIM kulcsszerepet vállalt a finanszírozási piac stabilizálásában.

A kormány kezdeményezésére indított Baross Gábor Hitelprogram (BGH) lényegében az egyik legfontosabb ellensúlya volt a magas piaci kamatoknak. A program nélkül a vállalati hitelpiac még visszafogottabban teljesített volna: 2023 márciusa és 2024 júniusa között a piacon alig több mint 3700 milliárd forintnyi hitelszerződés jött létre, ami 31%-kal elmaradt az azt megelőző 16 hónapos időszakhoz képest. A BGH ezzel szemben már önmagában is a teljes új hitelszerződési volumen közel egynegyedét adta, és mintegy 206 milliárd forintnyi kamatmegtakarítást jelentett a vállalkozásoknak.

A program kifutását követően is láttuk, hogy a kamatcsökkenés lassabb a vártnál, még mindig 7-9 százalék körüli forinthitel-kamatok voltak jellemzők, így nem vártunk tétlenül: az EXIM Magyarország 2025. január 6-tól megnyitotta a vállalkozások előtt a Demján Sándor Programban indított gazdaságélénkítő kezdeményezéseit. Az EXIM a program keretében számos termékkel biztosítja, hogy a hazai, még nem exportáló cégek sikerrel növeljék versenyképességüket, a már exportáló vállalatok pedig a nemzetközi piacokon erősítsék pozícióikat, emellett a kiemelkedő adottságokkal rendelkező hazai vállalkozások célzott külföldi beruházásainak megvalósításához is nyújt hitelkonstrukciókat.

A Demján Sándor Program eddig bejelentett részei – több vissza nem térítendő támogatási, hitel-, tőke- és garanciakonstrukción keresztül, több intézmény megvalósításában – összesen 1850 milliárd forintnyi finanszírozást mozgósítanak a hazai vállalatok fejlesztéséhez, ebből az EXIM termékeinek összesített kerete 600 milliárd forint.

 A program elsődleges célja, hogy hatékony megoldásokat kínáljon a magyar vállalkozások kihívásaira, ezzel együtt lehetőséget biztosítson a hazai és külpiaci beruházásokra, új munkahelyeket teremtsen és elősegítse a kkv-k méretének növekedését.

Folyamatosan nő, és meghaladja a háromezret az aktív ügyfelek száma

– Az EXIM ügyfélköre hogyan változott tavaly, akár a számosságát, akár az összetételét tekintve?

– Összességében ma már több mint 3000 aktív ügyfelünk van, túlnyomó részük – közel 90 százalékuk – kis- és középvállalkozás. Ha pedig a tavalyi évben ünnepelt 30 éves működésünket nézzük, büszkén mondhatjuk, hogy több mint 6500 vállalatnak segítettünk eddig a céljaik elérésében. Az ügyfélszám bővülésében kiemelten fontos szerepet játszottak az államilag támogatott hitelprogramjaink – elsősorban a korábbi Kárenyhítő, a Fordulat és a Baross Gábor Hitelprogram (BGH) termékek –, amelyek a már meglévő ügyfelek mellett új vállalkozásokat is elértek. 

Mindez főként a kereskedelmi banki és lízingcég partnereink közreműködésének köszönhető. A hitelszerződések túlnyomó többsége továbbra is refinanszírozási konstrukciók révén valósul meg – például a BGH programban 2023 óta 17 banki és 12 lízingpartner működött velünk együtt. Ez a modell lehetővé tette, hogy szélesebb vállalkozói körhöz jussanak el az EXIM kedvező feltételekkel rendelkező megoldásai.

– Az EXIM intézménypárosához tartozó Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) hogyan teljesített tavaly?

Az üzleti aktivitás jelentős bővülése a MEHIB-nél 2019-ben indult el igazán: a biztosítási állomány 2018-ban még 277 milliárd forint volt, de 2019 végére közel megduplázódott, 649 milliárd forintra nőtt. 

A társaság biztosítói kötelezettségvállalási állománya 2024-ben 7,8 százalékkal nőtt, így év végére elérte a 835 milliárd forintot.

A mérlegfőösszeg ennél is dinamikusabban, több mint 19,3 százalékkal bővült, 54 milliárd forintra. A társaság biztosítási portfóliója is egyre színesebb: már 45 célországra – köztük Egyiptom, Laosz, Angola, Indonézia és Vietnám – nyújt fedezetet, ami jól mutatja, hogy a biztosító üzleti aktivitása továbbra is erős növekedési pályán mozog.

A MEHIB fedezetbevételi forgalma – vagyis az az összeg, amely biztosítási tevékenységből származik – évek óta meghaladja a tervezett szintet. 2024 végére az összesített forgalom közel 300 milliárd forintra nőtt, amely az elmúlt öt év legmagasabb értéke.

Az EXIM fontos szerepet tölthet be a vállalati finanszírozási piac élénkítésében

– Milyennek ítéli a vállalati hitelpiac idei kilátásait, és ebben milyen szerep juthat az EXIM-nek?

– Az idei vállalati hitelpiaci kilátásokat tekintve érdemes megjegyezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2025 első negyedévében a hitelintézetek vállalati hitelállománya visszafogott, körülbelül 2 százalékos növekedést mutatott, ami EU-s összehasonlításban a középmezőnybe helyez bennünket, miközben a lakossági hitelpiac dinamikusabb, mintegy 10 százalékos növekedést ért el ugyanezen időszakban.

Elmondható, hogy a vállalatok inkább óvatosak a beruházásokkal. Ennek az oka a külpiacok, például Németország gyengélkedése következtében kialakult bizonytalan gazdasági környezet, így sokan inkább saját forrásaikat használják fel, míg csak kisebb részük tervez hitelfelvételt.

Ebben a helyzetben az EXIM fontos szerepet tölthet be, hiszen bár a magyar gazdaságra számos külső kihívás nehezedik, lehetőségek is kínálkoznak. A globális versenyképességi kérdések, például az Európai Unió, Kína és az Egyesült Államok közötti dinamikák kis, nyitott gazdaságként közvetetten hatnak ránk, és ha a külpiaci kereslet és a beruházási aktivitás élénkül, az pozitívan hat az iparra és az exporttevékenységre. 

Az EXIM célja, hogy ebben a változó és kihívásokkal teli környezetben tovább erősítse a magyar vállalkozásokat, különösen a kis- és középvállalkozásokat, amelyek a magyar gazdaság gerincét adják.

Érdekes tanulság, hogy az elmúlt időszak anticiklikus gazdaságpolitikához kapcsolódó hitelprogramjai még a vállalati hitelpiac lassulása idején is jelentős hitelkeresletet tudtak generálni, és ebben az EXIM kulcsszerepet vállalt. Ezért 2025-ben is minden eszközzel azon leszünk, hogy hiteltermékeinkkel hozzájáruljunk a magyar gazdaság növekedéséhez. Különösen hangsúlyos marad az EXIM Zöld Finanszírozási Keretrendszere is, amely keretében energiahatékonysági és fenntarthatósági projekteket támogatunk, ezzel segítve a vállalatokat a költségek csökkentésében és versenyképességük növelésében.

– A Demján Sándor Program keretében több hitelprogram is elindult, amelyekhez az EXIM-en keresztül csatlakozhatnak a vállalkozások. Itt mik a kezdeti tapasztalatok?

A Demján Sándor Program keretében elindított hitelprogramok iránti érdeklődés már az első hónapokban kiemelkedő volt, ami jól mutatja, hogy a hazai vállalkozások részéről komoly igény mutatkozik a célzott, államilag támogatott finanszírozási lehetőségekre. A május közepi adatok szerint összesen 734 hitelkérelem érkezett be több mint 413 milliárd forint értékben. A kérelmek mintegy harmada euróalapú, de a devizanem megoszlása terméktípusonként eltérő.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalkozások túlnyomó többsége hatékonyságnövelés céljából veszi fel a beruházási forrásokat – különösen a feldolgozóipari fejlesztések, ingatlanprojektek és napelemes energiatermelés finanszírozása emelkedik ki.

Ez mindenképpen jó jel a beruházási aktivitás felfutása szempontjából. Az EXIM kiemelt célja, hogy a hitelbírálat minél gyorsabban megtörténjen, így segítve a projektek mielőbbi megvalósulását.

Külön figyelmet érdemel az EXIM által május elején meghirdetett Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel, amelyre rendkívüli kereslet mutatkozott: az elérhető 250 milliárd forintos keret öt nap alatt teljesen kimerült. A gyors sikerhez hozzájárult, hogy a partnerbankokat előzetesen felkészítettük, így a vállalkozások időben hozzáférhettek a szükséges információkhoz és gyorsan tudtak reagálni. Az összesített adatok alapján a termékre 415 darab kérelem érkezett be. Az igénylések 80 százaléka forint, 20 százaléka pedig euróalapú finanszírozásra irányult.

Összességében az első hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy célba érnek a gazdaságélénkítő kezdeményezéseink. Az újonnan bevezetett konstrukciók pedig azt is demonstrálják, hogy az EXIM képes beépíteni a piaci – akár a vállalkozásoktól, akár a kereskedelmi banki partnerektől érkező – visszajelzéseket a termékfejlesztésébe, és rugalmasan reagálni a környezet változásaira.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.