Egy bank forintvásárlási akciója is segített a hazai devizán
Saághy Pál szerint a forint erősödéséhez az is hozzájárult, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Bild tegnapi számában azt mondta, kormánya kész eleget tenni az unió és a valutaalap jegybankkal kapcsolatos elvárásainak. Az üzletkötő szerint a forint piaci értéke attól függ, milyen tettek követik a kormányfő tegnapi szavait. Azok megvalósulásakor 300, ellenkező esetben 310 forint felé indulhat el az euró árfolyama.
Orbán Viktor tegnapi nyilatkozata ellenére a devizapiaci szereplők továbbra is nagyon bizonytalanok – véli Árokszállási Zoltán, az Erste Befektetési Zrt. szakértője. Ezért rendkívül bizonytalannak tartja az euró mostani 305 forintos árfolyamát. Szerinte nagyobb az esélye a forint gyengülésének, mint az erősödésének. Úgy véli, az euró árfolyama akkor csökkenhet 300 forint közelébe, ha az Országgyűlés módosítja a valutaalap és az unió által vitatott jogszabályokat. A nemzeti valutát azonban az ügy rendeződésének elhúzódása mellett minden az európai adósságválsággal kapcsolatos kedvezőtlen hír is gyengítheti.
Elsősorban a magyar kormány kompromisszumkészségéről szóló pletykák miatt erősödhetett a forint – mondta lapunknak Hont András, a Solar Capital üzletkötője. Szerinte akár tudnak valamit bizonyos piaci szereplők, akár megalapozatlanok a hírek, a helyzet alkalmas volt a forint piaci értékének erősödésére. A forint gyors erősödéséhez az is hozzájárulhatott, hogy több devizapiaci szereplő realizálta a forint gyengülésén elért profitját. Hont András úgy véli, ha valósnak bizonyul a magyar kormány megegyezési szándéka, akkor 300 forint közelébe csökkenhet az euró értéke.
Amikor pedig megegyezés születik az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, akkor akár még 280 forint alatt is lehet majd a közös uniós pénzhez jutni. Akkor ugyanis a befektetők a magyar gazdaság fundamentumokat értékelik majd, ami lehetővé teszi a nemzeti valuta erősödését. Jelenleg azonban bizonytalanok és a helyzet rendeződésre várnak. A hitelkeret-szerződésről szóló megállapodás elmaradása esetén azonban az üzletkötő szerint hirtelen ismét 320 forint környékére emelkedne az euró árfolyama. A kurzus további alakulása pedig attól függne, milyen konkrét gazdasági következményei lehetnek a szerződés elmaradásának.
Nem befolyásolta a forintot Orbán beszéde
Orbán Viktor tegnap délutáni, Európai Parlamentben tartott beszéde nem befolyásolta a forint árfolyamát. A nemzeti valuta kurzusa nem mutatott lényeges elmozdulást a délutáni órákban a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyamának jegyzései 306 forintos szint körül mozogtak egész délután. A piaci szereplők úgy értékelték, hogy a beszéd nem tartalmazott újdonságot az aznap reggeli Bildben hangoztatott elkötelezettséghez képest.


