Extra osztalék vagy akvizíció jöhet
A Masterplast csoport árbevétele
7 százalékkal, 25 millió euró fölé nőtt a december végével zárult tavalyi utolsó negyedévben.
A forgalom dinamikájánál jelentősebben javult a társaság hatékonysága, az EBITDA csaknem negyedével, az üzemi eredmény pedig bő 70 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az adózott eredmény 45 százalékkal múlta felül a bázisidőszakét, így 660 ezer eurós nyereséget könyvelhetett el az építőipari társaság. A legnagyobb súlyú hazai piacon 12 százalékos volt a forgalombővülés az év végén, az exportországok közül Romániában, Szerbiában, Ukrajnában és Szlovákiában is magasabb árbevételt realizált az építőipari társaság.
A gazdasági és iparági környezet nemcsak itthon, hanem Közép-Európában is támogató volt, miközben a devizaárfolyamok is számunkra kedvezően alakultak. A kiemelkedő egész éves eredmény emellett annak is köszönhető, hogy saját gyártásunk mennyiségi bővülése javuló eredményességgel párosult
– mondta a Világgazdaságnak Tibor Dávid, a Masterplast elnöke és nagytulajdonosa.

Fotó: Méder Henriett
A negyedik negyedévben is fennmaradó lendület révén a társaság az elmúlt évtized legsikeresebb évét zárta 2019-ben, minden tekintetben teljesítve a vállalat előzetes terveiben lefektetett idei eredménycélokat. Az egész éves árbevétel 10 százalékkal 107 millió euróra nőtt, miközben eredménytermelő képessége is számottevően javult. Az EBITDA az előző évi 6 millió euróról 7,27 millió euróra emelkedett, míg a társaság nettó profitja csaknem másfélszeresére, 4,8 millió euróra ugrott.
A vállalati terveket jelentősen meghaladó profit mellett is tartja magát a Masterplast a merghírdetett osztalékpolitikához, így tarthatónak tűnik az előzetesen megcélzott, részvényenként 44 forint osztalék kifizetése.
Normál üzletmenet esetén semmilyen akadálya nem lesz a terv szerinti osztalékfizetésnek. Egy nagyobb tőkeigényű akvizíció vagy beruházás természetesen befolyásolhatja a befektetői juttatást, ez azonban a közgyűlésig egyértelműen el fog dőlni
– hangsúlyozta a Masterplast elnöke.
A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja