BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar árfigyelő rendszer jöhet Szlovákiában

A Fico-kormány még nem döntött a kérdésben, az is lehet, hogy megvásárolják a magyar rendszert.

Egyik erős kampánytémája volt a 2023. szeptember 30-i szlovák előrehozott parlamenti választásnak az élelmiszerárak növekedésének megfékezése. Azóta ugyan az infláció 4 százalék körülire csökkent, azonban a téma még mindig terítéken van. 

Banska,Bystrica,,Slovakia,-,September,29,,2017:,Caucasian,Middle,Aged
Fotó: Shutterstock

Ladislav Kamenicky szlovák pénzügyminiszter meggyőződése, hogy egy hatékony árfigyelő rendszer kiépítése önmagában is fékezné az árfelhajtó tényezőket. „A Szlovák Kereskedelmi Ügynökség vezetője azt mondta, amint követnénk az árak alakulását, azok mérsékelten csökkennének. Tervbe vettük, hogy Magyarországra megyünk, ahol egy érdekes megoldás révén egybevetik a különböző társaságok által kínált azonos termékek árának alakulását, gondolok itt elsősorban a különböző sajtokra, a tojásra, a kenyérre, a vajra és egyéb alapvető élelmiszerre” – nyilatkozta a pénzügyminiszter. 

A rendszer révén a vevők össze tudják hasonlítani az egyes üzletláncok árát – tette hozzá. 

Legszívesebben megvásárolnám az árfigyelő rendszert, a magyaroknak már megvan, ez olcsóbb megoldás volna, mint ha magunk építenénk ki egy új rendszert

– magyarázta Kamenicky. A miniszter a 2023 júliusa óta működő arfigyelő.gvh.hu-ra gondolt, amely kb. 1200 boltban kínált mintegy 60 alapvető élelmiszertermék árának mozgását követi. Az oldal napi szinten aktualizálja az adatokat. 

Martin Krajcovic, a szlovák kiskereskedelmi szövetség) elnöke közölte, ez ügyben már tárgyaltak a pénzügyminisztériummal, egyelőre nem világos, hogy megvalósítása esetén hány termék árát vennék szemügyre. A Fico-kormány még nem döntött a kérdésben, azaz ha meg is valósítanák, az nem az elkövetkező néhány hónapban történik majd. A rendszer működésének költségeit döntően az állam vállalná magára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.