Elindult az NFL előszezonja, de a játék helyett mindenki a milliomos tulaj evéséről beszél
Fél év kihagyás után visszatért a profi amerikaifutball-liga (NFL), igaz, egyelőre még csak az előszezonnal, de már ez is jobb, mint a semmi a rajongóknak. Péntek hajnalban a Hírességek Csarnokába beválasztott játékosok tiszteletére nyitotta meg a szezont a Las Vegas Raiders és a Jacksonville Jaguars.

A mérkőzést a Raiders nyerte rendkívül simán, 27-11-re, még úgy is, hogy mindkét oldalon alig játszottak a kezdők. Ennek megfelelően pedig a szurkolók és a tévéközvetítés is másra koncentrált, így lophatta el az egész show-t Mark Davis, a Raiders dúsgazdag tulajdonosa.
Davis már önmagában is szórakoztató figura a megjelenésével – főleg az óvodás frizurájával –, de ezt még tetézte is ezúttal azzal, hogy rendkívül mohón falta be sorra a csirkeszárnyakat a mérkőzés alatt. Hozzászólók megjegyezték: Davis valószínűleg nem fél semmitől, hiszen a szaftos húsokat hófehér pólóban fogyasztotta.