Már nem lehet jegyet vásárolni a május 31-i budapesti labdarúgó Európa-liga döntőre, amelyet az AS Roma és a Sevilla vív a Puskás Arénában. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek pénteken elmondta, az El-döntőre szóló jegyeket kizárólag az UEFA-tól lehetett igényelni.

Fotó: Kallus György

Az MLSZ-nek nincsen lehetősége jegyek értékesítésére a május 31-i UEFA El-döntő mérkőzésre, azt kizárólag az UEFA eljárása szerint lehetett megvásárolni

– jelezte Sipos Jenő. Az UEFA, a másik két európai kupadöntővel egy időben, már korábban elindította az El-finálé belépőjegyeinek értékesítését. Az érdeklődők április 28-ig regisztrálhattak a jegyekre az UEFA oldalán.

Európa-liga: súlyos pénzeket fizethetett a Ferencváros a Puskás Arénáért

Kubatov Gábor korábban azt mondta, 45 ezer nézőtől nyereséges a stadion.

A döntőre 47 ezer belépőt értékesít az UEFA, ebből mindkét csapat számára 15-15 ezer jegyet tartanak fenn a szervezők, a fennmaradó jegyeket értékesítik sorsolás útján – az MLSZ reményei szerint ezekhez elsősorban magyarok juthatnak. Amennyiben a résztvevő csapatok nem használják fel a részükre biztosított kontingenst – bár ennek a gyakorlati  valószínűsége csekély –, az elvi lehetőség megvan, hogy az  UEFA kisorsolja a fennmaradó jegyeket a már korábban, határidőig regisztrált szurkolók között. 

Ahogy az várható volt, a megadott határidőig hatalmas érdeklődés, és többszörös túljelentkezés volt a jegyek iránt. Éppen ezért, az UEFA sorsolás útján dönt arról, hogy kik juthatnak belépőhöz. Minden regisztrált szurkoló e-mailben értesítést kap arról, hogy sikeres volt-e a jelentkezése.