Egykori csapatánál, az osztrák Red Bull Salzburgnál egy A5-ös Audit használhatott, majd azután, hogy 2021 januárjában Németországba, az RB Leipzigbe igazolt, vett magának egy Mercedes AMG G63-ast. Szoboszlai Dominik luxusautójában egy 4 literes V8-as motor dübörög, 577 lóerős teljesítményű, és 9 sebességes automata váltóval rendelkezik, ebből fakadóan rendesen eszi is az üzemanyagot: a fogyasztása 100 kilométeren 13,3 liter körül van. A méretéhez képest viszont lehet vele repeszteni, 0-ról 100-ra 4,5 másodperc alatt gyorsul fel. Az új G 63 AMG 4MATICA alapára jelenleg 80 millió forint körül van.

Németország , Karlsruhe 20230719  Labdarúgás Liverpool - Karlsruhe felkészülési mérkőzés Foto Árvai Károly - Nemzeti Sport A képen: Szoboszlai Dominik 8
Szoboszlai Dominik dörzsölheti a tenyerét, új autó áll a házhoz.
Fotó: Árvai Károly / Mediaworks

Labdarúgó-válogatottunk 22 éves csapatkapitányának most mégis új kocsija lesz, mert amint azt a The Athleticnek nemrégiben elmondta, rászolgált erre azzal, hogy 70 millió euró (27,11 milliárd forint) ellenében, a magyar átigazolási csúcsot ismét megdöntve, az angol Liverpoolba szerződött a nyáron a lipcseiektől. Persze, édesapja beleegyezése nélkül ez sem valósulhat meg, így egyelőre azt is titokban tartja, hogy milyen járművet nézett ki magának.  

A mértékadó német szakportál, a Transfermarkt által 794,80 millió euróra (307,79 milliárd forint) becsült liverpooli játékoskeretben egyébként egy átlagos futballista – így honfitársunk is – több mint 6 millió fontot (2,7 milliárd forint) keres évente,

ebből tehát bőven futja prémiumkategóriás autókra. 

A fizetési listán Mohamed Szalah 18,2 millió fonttal (8,2 milliárd forint) az első, és az egyiptomi büszkélkedhet a legnagyobb gépparkkal is. Garázsában többek között egy

  • Lamborghini Aventador (271 ezer font, 123 millió forint), 
  • egy Mercedes-Benz SLS AMG Roadster (176 ezer font, 80 millió forint) és
  • egy Bentley Continental GT (160 ezer font, 73 millió forint) is pihen, 

de ha kedve szottyan, akkor a Range Rover Sport SVR-jét, a Mercedes AMG GLE Coupéjét, az Audi Q7-ét, sőt a régi Toyota Camryját is vezetheti. 

Egyes meg nem erősített hírek szerint a „vörösök” skót balhátvédjét, Andrew Robertsont is látták már egy 138 millió forintos Lamborghini Urus volánja mögött, bár a szürke hétköznapokon inkább a Range Roverét használja, míg a gárda holland csapatkapitánya, és 11,44 millió euróval (5,16 milliárd forint) a második legjobban kereső játékosa, Virgil van Dijk sem panaszkodhat, főleg amióta egy mostanság 186 millió forintot érő Ferrari 488 Spider tulajdonosa. Az angol Trent Alexander-Arnold is megadja a módját, de nemcsak neki, hanem a francia Ibrahima Konaténak, illetve a szintén holland Cody Gakpónak is van egy Bentley-je. Alábbi összeállításunkból az is kiderül, hogy a legkedveltebb márka a ’Pool focistái között egyértelműen a Mercedes (a felsoroláshoz a legutóbbi, Darmstadt elleni kezdőcsapatot használtuk). 

Shenzhen,,China,-,26,September,2020:,Audi,Sq7,In,Black
Audi SQ7. Fotó: Shutterstock

Alisson Becker (kapus, brazil, 30 éves, 7,8 millió fontos éves fizetés)

  • Audi SQ7
  • Range Rover Autobiography
  • Mercedes-Benz G63 AMG
  • Mercedes-Benz GLS
Kharkiv,,Ukraine,-,September,2021:,Brand,New,Bentley,Flying,Spur
Bentley Flying Spur. Fotó: Shutterstock

Trent Alexander-Arnold (jobbhátvéd, angol, 24 éves, 9,36 millió fontos éves fizetés)

  • Mercedes-Benz AMG C63 Coupe
  • Range Rover Evoque Overfinch Version
  • Audi A4
  • Bentley Flying Spur
Monte,Carlo,,Monaco,17,September,2018,Bentley,Bentayga,Luxury,Crossover
Bentley Bentayga. Fotó: Shutterstock

Ibrahima Konaté (középhátvéd, francia, 24 éves, 3,64 millió fontos éves fizetés) 

  • Volvo XC60
  • Bentley Bentayga
Dubai,Uae,-,08-15-2021:,Red,Ferrari,488,Spider,Super,Car
Ferrari 488 Spider. Fotó: Shutterstock

Virgil van Dijk (középhátvéd, holland, 32 éves, 11,44 millió fontos éves fizetés)

  • Mercedes-Benz G63 AMG
  • BMW 5 Series
  • Range Rover Sport
  • Audi Q7
  • Ferrari 488 Spider
  • Land Rover Defender
Riga,,Lv,-,May,21,,2020:,Range,Rover,Svautobiography,Near
Range Rover Sport. Fotó: Shutterstock

Andrew Robertson (balhátvéd, skót, 29 éves, 5,2 millió fontos éves fizetés) 

  • Range Rover Sport
  • Lamborghini Urus (?)
St,Petersburg,,Russia,-,October,25,,2021:,Mercedes-benz,G-class,Amg
A Szoboszlai Dominik által is vezetett Mercedes AMG G63-as 4,5 másodperc alatt gyorsul fel százra.
Fotó: Shutterstock

Szoboszlai Dominik (középpályás, magyar, 22 éves, 6,24 millió fontos éves fizetés) 

  • Mercedes-AMG G63
Shanghai,,China-,November,18,,2022:,A,Blue,Porsche,911,Carrera
Porsche 911 Carrera. Fotó: Shutterstock

Alexis Mac Allister (középső középpályás, argentin, 24 éves, 7,8 millió fontos éves fizetés)

  • Mercedes-Benz G65 AMG
  • Mini Cooper S
  • Porsche 911 Carrera

Cody Gakpo (balszélső, holland, 24 éves, 6,24 millió fontos éves fizetés)

  • BMW X5
  • Audi Q7
  • Bentley Bentayga
Kuala,Lumpurmalaysia,-,May,31,2022,Yellow,Lamborghini,Aventador,Svj
Lamborghini Aventador. Fotó: Shutterstock

Mohamed Szalah (jobbszélső, egyiptomi, 31 éves, 18,2 millió fontos éves fizetés) 

  • Bentley Continental GT
  • Range Rover Sport SVR
  • Lamborghini Aventador
  • Mercedes AMG GLE Coupe
  • Mercedes-Benz SLS AMG Roadster
  • Audi Q7
  • Toyota Camry
Szczecin,poland-june,2023:airbus,Family,Flight:,New,Bmw,I5,-,The,First
BMW i5. Fotó: Shutterstock

Diogo Jota (balszélső, portugál, 26 éves, 7,28 millió fontos éves fizetés)

  • BMW i5
Bologna,,Italy,-,April,2021:,Volvo,Xc40,,Compact,Sport,Utility
Volvo XC40. Fotó: Shutterstock

Luis Díaz (balszélső, kolumbiai, 26 éves, 2,912 millió fontos éves fizetés)

  • Volvo XC40
  • BMW X5

Inkább a Bundesliga, mint a Premier League – ennyibe kerül, ha élőben nézné meg a topbajnokságokban játszó magyar focistákat

Sallai Rolandért 2400-2500 kilométert kell utaznunk, ráadásul Freiburg im Breisgauhoz a legközelebbi reptér nem is a németeknél, hanem a svájci Bázelben van.