A tavalyi szezon nem úgy sikerült a Liverpool FC-nek, ahogy tervezték, Szoboszlai Dominik klubja az ötödik helyen végzett, amely nem ért Bajnokok Ligája indulást – írta a SportBible.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai berobbant az angol bajnokságba, a három legtöbb percet pályán töltő játékos között van.
Fotó: AFP

Jürgen Klopp úgy döntött, frissít a csapatán, a  középpályára négyen is érkeztek, köztük a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik.

A játékosért 70 millió eurót (26,6 milliárd forint) fizettek a Lipcsének.

Az angol sportszakmai lap szerint a magyar válogatott támadó középpályás talán a leglenyűgözőbb új játékos Klopp csapatában. Kiemelték: azonnal beilleszkedett új klubjába, a szezon első felében talán a legjobb teljesítményt nyújtva, úgy, hogy több, általa kevésbé megszokott pozícióban játszatta német edzője.

Szoboszlai ebben a szezonban négy gólt lőtt és három gólpasszt adott, valamint kivételes védekező statisztikái vannak, emellett a három legtöbb percet pályán töltő játékos között van Mohamed Salah és Trend Alexander Arnold mögött. Megjegyezték, már csak ezeket nézve megérte az átigazolási díját.

Mint a SportBible írja, ezt egy új átigazolási becslés is alátámasztja: a CIES Football Observator becslése szerint Szoboszlai átigazolási értéke most 139 millió euró (52,8 milliárd forint), ami óriási, 69 millió eurós (26,2 milliárd forint) növekedés, mióta júliusban csatlakozott a Liverpoolhoz.

 

Mit érhetnek el idén Szoboszaliék?

A Liverpool két ponttal vezeti a Premier League tabelláját a Manchester City előtt, így saját kezében van a sorsa az aranyéremért zajló versenyben. A csapat nem csak a bajnokságban küzd az ezüstérmesekért ebben a szezonban, a vörösök továbbra is részt vesznek az Európa Ligában, az FA-kupában és a Carabao-kupában.

Mint megírtuk, az éve első napján a Liverpool gól nélküli első félidő után 4-2-re legyőzte a Newcastle Unitedet. Szoboszlai Dominikot a találkozó 64. percében lehozták a pályáról, mert a magyar klasszis combsérülést szenvedett.

Már sérülése előtt is le akartuk kapni a pályáról Dominikot, de sajnos elkéstünk, mert az utolsó, pályán töltött mozdulatai közben meghúzódott a combizma. Nem tudjuk még, hogy milyen mértékű a sérülés, várnunk kell a vizsgálatok eredményére

– nyilatkozott a 4-2-re megnyert mérkőzés után Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője.

Kiderült, hány mérkőzést kell kihagyjon Szoboszlai Dominik

Egyet biztos, de valószínűleg két mérkőzést is ki kell hagynia Szoboszlai Dominiknak – közölte a Liverpool edzője, Jürgen Klopp sajtótájékoztatón.

A magyar válogatott csapatkapitánya már edzésbe állt, és minden bizonnyal ott lesz a január 21-én a Bournemouth elleni bajnoki meccskeretében.