BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon nehéz időszakon van túl Szoboszlai Dominik

A januári sérülése óta nagyon nehéz Szoboszlai Dominiknak. A magyar válogatott csapatkapitánya ma este már ott lesz a Liverpool keretében a Sparta Praha elleni Európa-liga-nyolcaddöntőn, de valószínűleg csak a padon kezdi a meccset. Jürgen Klopp elmondta, hogy nem siettetik a középpályás visszatérését, hogy végleg maga mögött hagyhassa ezt a makacs sérülést.

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője szerint nagyon kemény időszak volt Szoboszlai Dominik számára, amíg sérülése miatt nem edzhetett és nem játszhatott, a visszatérését illetően viszont óvatosnak kellett lenniük.

Nagyon nehéz időszakon van túl Szoboszlai Dominik. Fotó: AFP

A csapattól az idény végén távozó szakember a Sparta Praha elleni Európa-liga-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón beszélt erről az M4 Sport helyszíni stábjának, és hangsúlyozta: nagyon jó, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya visszatért a Liverpool keretébe.

Imád futballozni, úgyhogy ez egy nagyon kemény időszak volt a számára. Nem olyan jellegű volt a sérülése, ami mindennapos fájdalommal jár, de nem volt szabad siettetnünk a visszatérését. Igazából két-három héttel ezelőtt már elkezdhette volna az edzéseket a csapattársakkal, de az orvosi stáb minden tagja azt tanácsolta, hogy legyünk óvatosak, ezért így tettünk

– fogalmazott az 56 éves német edző, aki arról viszont nem akart beszélni, hogy a csütörtök esti meccsen kezdőként számít-e a 23 éves középpályásra.

Jó, hogy visszatért, a legutóbbi bajnokin néhány percet már játszott is, most pedig itt van a keretben. A többit majd meglátjuk

– mondta Klopp.

Szoboszlai Dominik Liverpool-meze ott van a legkeresettebbek között

Az UEFA közölte, hogy 2023-ban mely csapatok mezei fogytak a legjobban. A rangsor élén a spanyol címvédő áll, de a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool dressze is nagyon kelendő.

A Liverpool argentin világbajnok játékosa, Alexis MacAllister szintén elismerően nyilatkozott Szoboszlairól, kiemelve, hogy nemcsak nagyszerű játékos, hanem „remek srác” is.

Nagyon jól teljesít, amióta itt van, és bár volt egy kihagyása a sérülése miatt, így sem lehet elfelejteni, hogy mennyi pluszt ad ennek a csapatnak. Ugyanolyan fontos láncszeme a Liverpoolnak, mint a többi játékos

– fogalmazott MacAllister.

A Liverpool csütörtökön 18.45-től lép pályára Prágában.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.