BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
SZILÁGYI Áron

Tényleg nagyhatalom vagyunk: jól állunk olimpiai kvótákkal – és még nincs vége

Ezen a hétvégén is sokkal gyarapodhat a magyar csapat kvótaszáma Párizsra, és már most sem állunk rosszul. Tényleg nagyhatalom vagyunk, ami az olimpiai játékokat illeti: akár a legutóbbinál is nagyobb lehet a küldöttségünk idén, ahogy a pénzjutalmak is nőttek tíz százalékkal. Három hónap van még az olimpiáig, azaz fokozódik az izgalom.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke február legvégén, amikor 92 kvótánál tartottunk, úgy vélekedett, hogy időarányosan jól állunk, pedig éppen túlestünk a csalódáson, hogy a női kosárlabda-válogatott egyetlen ponttal maradt le Párizsról. Gyulay Zsoltnak igaza volt, annál is inkább, mert az azóta eltelt másfél hónapban már 130-ra szökött a kvótaszámunk, továbbá a 32 olimpiai sportágból húsz feletti lesz a képviseletünk, ami ugyancsak szép produkció. Ráadásul még nem is teljes.

olimpiai selejtező női kézi
Ezen a hétvégén a női kézisek is megszerezhetik az olimpiai helyüket / Fotó: Illyés Tibor / MTI

A jelentős kvótaszám-emelkedés többek között annak köszönhető, hogy szokásosan tavasszal pörög fel a számláló, hiszen az ötkarikás játékokhoz közeledve sok a kvalifikációs verseny, azon sportágakban pedig, ahol a világranglista az irányadó, ilyenkor vagy még később, a nyár elején húzzák meg a vonalat.

Csapataink még harcban állnak

További adalék a növekményhez, hogy a csapatsportok nagyot lendítenek a létszámon – ezért is fájt a kosarasok kiesése –, hiszen például a két vízilabda-csapatunk 24 főt és két tartalékot jelent. 

Ráadásul a kvótaszámhoz arányítják a háttérstáb méretét, azaz minél több a sportolónk, annál több orvost, masszőrt, egyéb segítő munkatársat utaztathatunk Párizsba.

Márpedig ezen a hétvégén újabb csapatunk, a női kézilabda-válogatott juthat ki az olimpiára, ami már-már történelmi tett lenne.

Legutóbb 2004-ben, Athénban fordult ugyanis elő, hogy négy csapatsport-válogatottunk is kijutott az olimpiára, és ahogy akkor, úgy most is a kézilabda duplázhat a vízilabda mellett, illetve a 3 × 3-as kosárcsapataink is selejteznek még.

1996-ban a labdarúgó-válogatottunk is megmutathatta magát az ötkarikás játékokon / Fotó: Getty Images

Négynél több csapatsport-válogatottunk csak 1980-ban, Moszkvában olimpiázhatott, hiszen akkor a női röplabda-válogatott is kijutott. Azóta jobbára két-három csapatunk volt, jellemzően természetesen a pólósok és a kézisek,  1996-ban Atlantában a labdarúgók részvétele volt az üdítő plusz.

Tényleg jók vagyunk – persze olimpiacentrikusak is

A héten az úszó országos bajnokságon is született egy-két olimpiai A szintes idő, a júniusban esedékes Európa-bajnokságon is születhet még, és bőven vannak még olyan sportágaink, amelyek „világranglistásak”.

Így például hivatalosan még nem, a gyakorlatban mégis kijelenthető, hogy onnan is lesz még kvalifikáció: cselgáncsban például négy-hat kvóta a jóslat, teniszben pedig a világranglista-37. Marozsán Fábián akkor sem tudna lemaradni a férfiak 64-es olimpiai táblájáról, ha akarna, és akadnak további hasonlóan valószínű olimpikonjaink.

Bízom benne, hogy 175 fölött leszünk

– összegzett másfél hónapja Gyulay Zsolt, és a reménye nemcsak megvalósulhat, de überelné a legutóbbi, a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott olimpia 173-as kvótaszámát.

Ezzel pedig régiós összevetésben továbbra is remekelnénk.

 

A kvótaszámokról körkérdést intéztünk a szomszédos, valamint azon országok olimpiai bizottságaihoz, amelyek a mi sportrégiónkhoz tartoznak. Nem volt nagy a válaszadási hajlandóság, ugyanakkor a csehek részéről a kenulegenda, az ottani olimpiai misszió vezetőjeként Martin Doktor válaszolt, ráadásul így is kirajzolódott: 

tényleges nyári olimpiai sporthatalom vagyunk a környéken.

Feltehetjük, hogy a kérdésfeltevés óta a rivális nemzeteknél is nőtt a kvótaszám, de mivel a miénk is emelkedik, biztos, hogy nem változtak jelentősen a viszonyok.

MILÁK Kristóf
A heti országos bajnokságon Milák Kristóf is visszatért a versenyzéshez, éremesélyes lehet Párizsban is / Fotó: Kovács Tamás / MTI

Hozzánk a legközelebb Szerbia áll, amely a hivatalos válasza szerint 13 sportágban 80 kvótával rendelkezett összesen, viszonylag igazságos 43-37-es férfi-női leosztásban, plusz volt még 13 szintes sportolójuk is. Nagyjából feleennyinél, 42-nél tartottak a csehek (13 sportágban) és a szlovénok (11 sportágban), plusz 9, illetve 7 szintesnél. A bosnyákoknak két úszószintje volt meg hivatalosan, de ahogy a többiek, ők is hangsúlyozták, hogy több sportolójuk közel áll az olimpiai szinthez, amit könnyen elérhetnek a határidőig, illetve a világranglistás sportágakban számos versenyzőjük áll kijutó helyen.

Az olimpiai aranyért 55 millió jár 

Tehát a kvótákat tekintve nemcsak a saját közelmúltunkhoz, hanem a régióhoz képest is jól állunk, aztán, hogy a MOB elnökének az érmekre vonatkozó jóslata is megvalósul-e, már más kérdés.

Gyulay Zsolt úgy vélekedett, hogy 10-12 aranyesélyünk lehet, aminek általában a harmada jön be,

legutóbb, Tokióban 6-7-7-es éremleosztással zártunk. Mindenesetre amolyan motivációserkentőként idénre 10 százalékkal emelkednek az olimpiai pénzjutalmak, amelyek a következőképp alakulnak Párizsban:

  • 1. hely: 55 millió forint
  • 2. hely: 39,27 millió forint
  • 3. hely: 31,35 millió forint
  • 4. hely: 23,65 millió forint
  • 5. hely: 15,73 millió forint
  • 6. hely: 12,54 millió forint
  • 7. hely: 6,27 millió forint
  • 8. hely: 3,08 millió forint

Nyolcmillió jegyet már eladtak az olimpiára

Az idei olimpiával kapcsolatban vannak egyéb hírek is. Például a terrorveszélytől félve a helyi szervezők egymillió embert terveznek átvizsgálni a megnyitó előtt, miközben a játékok költségvetése rég elszállt. Mindeközben azért nyolcmillió jegyet eladtak már a játékokra, amire a magyar csapatnak nemcsak a formaruhája készül, de a szurkolók is nemzeti színekbe öltözhetnek a nyárra.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.