Ahogy arról nemrégiben a Világgazdaság is beszámolt, Cristiano Ronaldo hamarosan meghosszabbíthatja idén nyáron lejáró szerződését a szaúdi al-Nasszr csapatánál. Az ötszörös aranylabdás portugál futballista a tervek szerint 2026 nyaráig ír alá jelenlegi kenyéradójához, új kontraktusa a Marca szerint 183 millió eurós (körülbelül 75 milliárd 78 millió forint) éves fizetést garantál neki (más források, például a Daily Mail kereken 200 millió euróról írnak), emellé pedig még öt százaléknyi résztulajdont is kap a csapatból.
Cristiano Ronaldo 2022 decembere óta az al-Nasszr játékosa, az előző szezonban 35 találattal a szaúdi liga gólkirálya lett, de a jelenlegi idényben is jól megy neki a futball: 13 mérkőzésen 11 gólnál jár. Az elmúlt években többször elmondta, jól érzi magát a klubjában, és szeretne trófeákat nyerni a csapattal. Arról is több alkalommal beszélt, hogy színvonalasnak tartja a szaúdi ligát, a közelmúltban egyenesen úgy vélekedett, hogy az ottani bajnokság már most erősebb a francia élvonalnál.
Az mindenesetre a pályán mutatott játékából és a nyilatkozataiból is jól látszik, hogy Ronaldo elkötelezett a csapata iránt, és szeretné kivenni a részét a szaúdi futball fejlesztéséből is, az al-Nasszr vezetői pedig ennek természetesen nagyon örülnek, és mindent megtesznek a portugál sztár maradása érdekében, a tulajdonrész neki adásával is valószínűleg a kötődés erősítése a cél.
Bár nyilván a csillagászati fizetés sem elhanyagolható szempont, Ronaldo a Forbes tavalyi listája alapján már így is világ legjobban kereső labdarúgójának számít, a portugál számára az igazi motivációt a futballban elért sikerek jelentik. A szerződéshosszabbításról szóló tárgyalások során ezért az is sokat nyomhatott a latban, hogy a szaúdiak ütőképes csapatot akarnak építeni, ennek jegyében akár még a télen komoly erősítésekre kerülhet sor. A Marca szerint az egyik potenciális érkező Casemiro lehet.
A brazil középpályást Ronaldo jól ismeri, hiszen évekig együtt játszottak, előbb a Real Madridban, majd a Manchester Unitedben. A 32 éves futballista mellett szól, hogy rendkívül rutinos és klasszis teljesítményre képes, ráadásul mivel a Manchester United borzasztó idényt fut, talán Ronaldo könnyebben rábírhatná a váltásra egykori csapattársát.
Casemiro piaci értékét a Transfermarkt jelenleg 12 millió euróra becsüli, viszont mivel a manchesteriek két éve 70 millióért hozták el Madridból, valószínűleg valahol a kettő közti összegért mondanának le a játékjogáról, az al-Nasszrnek pedig aligha okozna gondot akár egy 30-40 millió eurós vételár kifizetése is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.